Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Zolddio-befott

Zölddió-befőtt

Akinek nincs ideje a befőzésre, vagy egyszerűen csak kényelmes, nem éri nagy hátrány, hiszen az üzletek polcain csaknem mindenféle lekvár, dzsem, savanyúság megtalálható. Más kérdés hogy nem feltétlenül ugyanolyan ízűek, mint a házilag elkészített finomságok.
Egy azonban egészen bizonyosan nincs a boltokban: zölddió-befőtt. Ennek a csemegének ugyanis nagyüzemileg gazdaságtalan az elkészítése. Íze különlegesen fanyar-édes, tejszínhabok, krémpudingok belső éke lehet, és szárnyas pecsenyékhez is illik savanyúság helyett.

Zölddió-befőtt

Nagyjából 1 kiló egyforma nagyságú zöld diót alaposan megmosunk, egy vastagabb (kb. vékonyabb kötőtűhöz hasonló) tűvel átszurkáljuk, és egy mélyebb tálba szórjuk. Annyi vizet öntünk rá, amennyi épphogy ellepi, és 10-14 napig állni hagyjuk a lében, egészen addig, amíg a dió megfeketedik. Arra ügyeljünk, hogy naponta kétszer is cseréljük a vizet!
Ha mindez lezajlott, a diókról leöntjük a levet, majd kb. 1 liter víz és 2 evőkanál 15 százalékos ételecet keverékében megfőzzük őket. A víz forrásától számított 10 perc alatt megpuhulnak.
Ekkor 1 kiló cukorból és 4 deci vízből sűrű szirupot főzünk, a keletkezett habot leszedegetjük, majd hozzáadunk 10-12 szem szegfűszeget, esetleg szegfűborsot, valamint fél-fél narancs és citrom lereszelt héját. A diót leszűrjük, a sziruphoz adjuk, kevergetve, lassan 5 percig főzzük, és 1 napig pihentetjük.

Másnap újból felfőzzük, állni hagyjuk, s mindezt még egyszer megismételjük. A harmadik napon kiszedegetjük a diókat a szirupból, és széles szájú üvegbe rakosgatjuk. A szirupot leszűrjük, felforrósítjuk, fél deci rummal ízesítjük, végül a diókra merjük, majd szorosan lezárjuk.
(A recept 1 kilónyi mennyiséget vesz figyelembe, de mivel időigényes és „munkás” az elkészítése, érdemes egyszerre több kilót befőzni, és a mennyiségeket arányosan növelni.)

-Járay-

Jó, ha tudjuk…

* A zöld dió szedésének ideje június első fele, ilyenkor még ízes, illatos, fogyasztható, mivel a csonthéja kifejletlen, fiatal.

* Akkor alkalmas befőttnek, amikor még éretlen, puha és könnyen félbevágható. Mielőtt leszednénk a fáról a szükséges mennyiséget, érdemes félbevágni az első néhányat. Ha nem akad meg a kés a leendő héjában, bátran belekezdhetünk a befőtt elkészítésébe.

* A zöld dióból készülhet likőr, pálinka, lekvár is.

* A még éretlen termésfal nagy mennyiségű tannint tartalmaz, valamint csersavszármazékok találhatók benne. A csersav összehúzó hatását hasmenés, torokgyulladás esetén a duzzadt nyálkahártyák gyógyítására használják.

* Fertőtlenítő hatású. Húsos falának főzete izzadás, gyomor- és bélpanaszok, étvágytalanság, bőrkiütés ellen bevált szer. Teája lemosással és borogatással csillapítja a szemgyulladást. A héjából készült festőanyag jó kelme- és hajfestő.

* Magas vastartalma a vashiányos állapot megelőzésére ajánlható. A zölddió-lekvár fogyasztása sápadtság, vérszegénység, levertség esetén javallott.