Hegyvidéki városrészek - Kútvölgy
Sorozatunkban a XII. kerület városrészeit mutatjuk be. A Hegyvidéket tizennyolc különböző terület alkotja, ezek kialakulása, földrajzi viszonyai számos érdekességet tartogatnak, ami nemcsak a helytörténet szerelmeseit, hanem valamennyi olvasónkat érdekelheti. Kútvölgy históriája azért érdekes, mert összekapcsolódik Martinovics Ignác és társai kivégzésének, illetve sírjaik megtalálásának történetével.
Kútvölgy a Sváb-hegy északi oldalába mélyülő kis völgyben található. Nevét sok más kerületi városrészhez hasonlóan az 1847-es Dűlőkeresztelő során kapta, amikor az addig használatos német Brunnenthal nevet tükörfordítással magyarosították.
A Kút-völgy mint földrajzi képződmény a Kútvölgyi út aljától indul, majd a Zalai út mentén emelkedik tovább. A névadó forrás egykor a Zalai és a Dániel út sarka közelében bukkant elő a földből, ám mára teljesen elapadt. A vezetékes vízhálózat kiépítését megelőzően a környékbeli lakosság innen hordta a vizet szamárháton a magasabban fekvő helyekre is.
Vízivárosi temető: Martinovics és a többiek
A városrész legfontosabb útvonala a Kútvölgyi út, amelyet 1886 óta neveznek így, és a Szilágyi Erzsébet fasortól a Béla király útig kígyózik fel a hegyoldalban. Nyomvonala már a XVIII. században is jól kitaposott út volt a Budakeszi felől érkező kereskedők számára.
A lejtő végén állt Buda városának vámszedőháza, ahol be kellett jelentkezniük a portékával érkezőknek. Ezt Laszlovszky-vámnak nevezték, utalva a közeli zugligeti nagybirtokos családra. Az épület ma is áll a Szilágyi Erzsébet fasor 18. alatt, és a Szent János Kórház egyik egészségügyi részlege működik benne.
A Kútvölgyi út alsó, szerpentines része 1934-ben épült ki, ennek aljában terült el a Vízivárosi temető, ahol az 1795-ben kivégzett Martinovics Ignácot és társait hantolták el. A sírkert tíz évvel korábban, 1785-ben nyílt meg, amikor megtelt a Városmajori temető. Működése alatt Buda második legnagyobb temetkezési helye volt, önálló katonai és zsidó temetővel.
Martinovics mellett több híres halottja is volt a Vízivárosi temetőnek. Itt nyugodott Vásárhelyi Pál, a Tisza-szabályozás tervezője, illetve Vörösmarty Mihály két lánya, Erzsébet és Terézia is. Ide temették Verseghy Ferenc költő-esztétát, Clark Ádám mérnököt, és itt állt a Bethlen-, a Csáky-, valamint a Gyulay-mauzóleum is. Ez utóbbit az Országházat is megálmodó Steindl Imre tervei alapján építették.
Érdekesség, hogy a temető bejáratánál állították fel 1890-ben a Gerlitzy-oltárt, amely ma is látható, igaz, most már a Szent Orbán téren, ahová 1933-ban szállították át. Az utolsó temetés 1917-ben zajlott a Vízivárosi temetőben, míg a végső felszámolás a 30-as évek első felében történt – a csontok egy részét azonban feltehetőleg ma is őrzi az ottani föld.
Érdemes részletesebben feleleveníteni, hogyan találták meg Martinovicsék sírjait. 1794-ben fogta el a titkosrendőrség a magyar jakobinus mozgalom vezetőit, köztük Martinovics Ignácot is. A Vérmezőn végezték ki őket 1795. május 20-án. Sokáig senki nem tudott sírjuk hollétéről, mígnem 1914-ben Gárdonyi Albert levéltáros kezébe került egy térkép, amelyen jelölve volt Martinovicsék nyughelye. Ez alapján azonosították be, hogy a Budakeszi úthoz közel, a villamospálya mellett kell keresni.
Az első két hét próbálkozásai eredménytelennek bizonyultak, őskori leleteket ugyan találtak a föld alatt, ám Martinovicsék sírjaira nem bukkantak rá. Többheti további kutatómunka után találták meg a kivégzett jakobinusok maradványait, a felfedezett hét csontváz mindegyikének le volt vágva a feje, a fejeket a lábak közé helyezték. Martinovics Ignácot és hat társát – Hajnóczy Józsefet, Laczkovics Jánost, Sigray Jakabot, Szentmarjay Ferencet, Szolártsik Sándort és Őz Pált – a Kerepesi temetőben részesítették tisztes temetésben.
Szent János Kórház: 420 ágyból 2000
Még működött a temető, amikor a főváros vezetése úgy döntött, hogy a Széna téri Szent János Kórházat új, nagyobb épületegyüttesbe költözteti. Helyszínként a Diós árok melletti nagy telket szemelte ki. 1898-ra épült fel az Új Szent János Kórház, amely a mai napig működik. A régi a XX. század első felében szegényház volt, aztán a budai Vár második világháborús ostroma alatt rommá lőtték. A romokat – városrendezés keretében – 1949-ben takarították el.
Az induláskor 420 ágyas új kórház 1944-re már 2000 ággyal várta a betegeket. Az ostrom alatt azonban hatalmas károk keletkeztek az intézményben, ugyanis a pavilonok között állóharcot vívtak a német és a szovjet csapatok. A helyreállítást követően újabb épületekkel bővült a kórház.
Nem messze a Szent Jánostól működik egy másik egészségügyi intézmény, a Kútvölgyi Kórház. Ide 1989 előtt nagyon nehéz volt bejutnia az „egyszerű” polgárnak, ugyanis leginkább politikusokat, tudósokat, művészeket kezeltek. A kórház 1943-ban nyitotta meg kapuit, akkori neve Horthy Miklós Állami Alkalmazottak Gyógyintézete volt, eredetileg tehát nem a társadalmi elit számára épült. 1992-től oktatási és gyógyítási funkciókat is ellát.
A már említett Kútvölgyi út mellett a városrész nevét őrzi a Kútvölgyi lejtő is, amely a Kútvölgyi út 2.-t és a Kútvölgyi út 16.-ot köti össze, levágva az út szerpentinjének nagy kanyarulatát. Eredetileg itt húzódott a Kútvölgyi út, de amikor 1934-ben kiépítették a jelenlegi nyomvonalát, az egykori alsó szakaszt lejtőnek keresztelték át.
Balázs Attila