Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Érdemes beengedni a kéményseprőket

A kéményseprés díjával megegyező pótdíjat kell fizetniük azoknak a budapesti ingatlantulajdonosoknak, akik nem engedik be az előre bejelentett időpontban a Fővárosi Kéményseprő-ipari Kft. (FŐKÉTÜSZ) munkatársait – erről döntött legutóbbi ülésén a fővárosi közgyűlés.
György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes beszámolója szerint évről évre egyre több ingatlanba nem tudnak bejutni a szakemberek, ezért folyamatosan nő az ellenőrizetlen kémények száma: 2006-ban 86 ezer, 2010-ben 153 ezer, 2011-ben pedig több mint 155 ezer volt. Utóbbi a teljes kéményállomány tizenhat százaléka! A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, csak úgy lehet megelőzni a füstmérgezéseket, a végzetes kimenetelű baleseteket, ha a FŐKÉTÜSZ maradéktalanul el tudja végezni az időszakos ellenőrzéseket és a szükségszerű beavatkozásokat.
A sikeres ellenőrzések számának növelése érdekében a főváros vezetése úgy határozott, hogy a közszolgáltatási tevékenység díjával megegyező összegű pótdíjat kell fizetnie a tulajdonosnak, ha neki felróható okból a szolgáltató nem tudja elvégezni a munkát. Ennek feltétele az is, hogy a társaság eleget tegyen az előírt értesítési kötelezettségének. Amennyiben a szolgáltató mulasztásából maradnak el a munkálatok, akkor a FŐKÉTÜSZ fizethet kötbért.

z.