Martonhegy

Hegyvidéki városrészek - Mártonhegy

Sorozatunkban a XII. kerület városrészeit mutatjuk be. A Hegyvidéket tizennyolc különböző terület alkotja, ezek kialakulása, földrajzi viszonyai számos érdekességet tartogatnak, ami nemcsak a helytörténet szerelmeseit, hanem valamennyi olvasónkat érdekelheti. A Mártonhegyen évszázadokon keresztül a szőlőművelés dominált, olyannyira, hogy ha az ember nem vigyázott, még a közelmúltban is elfeledett borospincébe pottyanhatott...

A Farkasréti temető felett található Mártonhegy városrész a sváb-hegyi hegycsoport legdélebbi nyúlványát alkotja. Nevét a 285 méter magas hegyről kapta, annak elnevezése pedig egy XVIII. századi, apró, Szent Mártonnak emelt kápolnától eredeztethető.
A Mártonhegy a legrégebbi városrészneveink közé tartozik, már egy 1789-es telekösszeíráson is így szerepel a térképeken, akkor persze még németül (Martinsberg). Csak az – e cikksorozatban már többször említett – Dűlőkeresztelő során, 1847-ben kapta a ma is használatos Mártonhegy nevet.
A városrészt a Csorna utca, a Tamási Áron utca, a Bürök utca, a Denevér út, a Mártonhegyi út és a Hangya utca határolja. A területet csak a Mártonhegyi út (amely 1886-ban kapta a nevét) kiépülésével kezdték el „felfedezni”. A valódi benépesülés a XX. század derekán zajlott, de igazából még a hetvenes években is főleg hétvégi házak álltak ezen a részen. Mára szinte az egész Mártonhegyet kisebb társas- és családi házak tarkítják.
A rohamosan növekvő számú lakosságban hamar felébredt az igény, hogy gyermekeit a közelben taníttathassa – 1957-ben hivatalosan is megszületett a döntés, hogy a Mártonhegy iskolát kap. Az akkor üresen álló Mártonhegyi út 34. alatti telket szemelték ki, e terület tűnt a leginkább központi fekvésűnek az elszórt házak között. Két esztendő alatt (1959–61) épült fel az új iskola, amelynek létrehozásában valószínűleg az is közrejátszott, hogy ekkor már állt a Thomán István utcai katonai lakótelep.
Martonhegy2Az iskola eleinte csak alapszintű oktatási intézményként működött. A tizenhat termes épület építészetileg szépen illeszkedett lejtős környezetébe. Hamarosan azonban szűkösnek bizonyult, így 1972-ben nekiláttak a bővítésének, aminek eredményképpen elnyerte mai arculatát. Az Ormódi utca felől impozáns lépcső vezet a bejárathoz, az épület oldalán pedig ekkor kapott helyet Lessenyei Márta táncoló leányokat ábrázoló szobra, valamint Tamási Áron, az iskola névadójának portrészobra.
Visszakanyarodva Mártonhegy távolabbi múltjához: a budai hegyek nagy részéhez hasonlóan e területen is a szőlőművelés dominált évszázadokon keresztül. Az itt termelt bor természetesen egyet jelentett mind több kisvendéglő megnyitásával, ami – még inkább érthető módon – egyre gyakoribb kirándulásra csábította a budai polgárokat. A XIX. században igen népszerű volt például a Sipos vendéglő, a Szürke Csacsi, a Fülemüle Fészek vagy az Arany Flaskó. A szőlőművelés időszakából származik a Bürök utcai Szent Márton-kápolna, amelyet nemrég újítottak fel.
A Mártonhegy Szent Márton toursi püspök nevét őrzi, ahogyan az ötvenes években kialakított Mártonfa és Mártonlak utca is. Az előbbi egy zsákutca, és feltehetőleg az azonos nevű Baranya megyei település ihlette elnevezését, az utóbbi viszont egy már nem létező, a helyiek által Márton-lakként ismert villaépületre emlékezik.
Az 1960-as években tucatjával jelentek meg a kocka formájú, lapos tetős társasházak, gyakran jócskán túllépve az engedélyezett beépíthetőséget és méreteket. Az utolsó nagyszabású lakásépítkezésnek a 80-as évekbeli Monimpex lakótelep létrejötte számít a Tállya utcában.
A különböző munkálatok során több esetben XIX. századi, elhagyott és elfeledett borospincékre bukkantak. A Mártonhegyi út 31. alatti telek fásítása során például az egyik reggel a lakók arra ébredtek, hogy a frissen ültetett fák eltűntek a föld színéről. Egy hatalmas üreg tátongott a helyükön – kiderült, hogy a facsemeték néhány méterrel lejjebb, egy egykori borospincébe zuhantak.

Balázs Attila