Csak_humorerzekkel_lehetett_elviselni1

"Csak humorérzékkel lehetett elviselni"

A Barabás Villa igyekszik időről időre népszerű, sokakat érdeklő vendégeket fogadni sikeres pódiumbeszélgetés-sorozatában. A legutóbbi rendezvényen a Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőt, Jankovics Marcellt Kondor Katalin kérdezte grafikusként, könyvillusztrátorként, kultúrtörténészként, íróként és politikusként szerzett érdemeiről, tapasztalatairól.

"A kultúrával szeretek foglalkozni – amit a Nemzeti Kulturális Alap elnökeként csináltam, azt kultúrpolitikának hívják, de én nem gondolom, hogy politikus lennék" mondta Jankovics Marcell arra a kérdésre, ami az NKA-tól való távozását firtatta.
Miben különbözik a rajzfilmrendező és a grafikus? Egyáltalán rendezhet valaki úgy rajzfilmet, hogy nem tud rajzolni? – tért át Kondor Katalin a rajzfilmekre.
"Általában nem – hangzott a válasz –, de azért van olyan rendező, aki talán éppen a rajztudás hiányát fordította előnyére, mint például Reisenbüchler Sándor, aki páratlan vizuális, animációs technikákat alkalmazott."
A születése mellett a kitelepítés volt élete egyik legfontosabb csomópontja – fogalmazott Jankovics Marcell. "A nagyanyám férje orvos-tábornok volt, ő a kitelepítések idején már nem élt, nagymamám vidéken lakott, így minket vittek el – mesélte. – Amikor visszajöttünk, a vasiparban helyezkedtem el, és bár kétszer jelentkeztem az egyetemre, egyszer sem vettek fel. A pannonhalmi gimnáziumi évek is fontosak voltak. Bár serdülő kamaszként nehezen viseltem a kötöttségeit és elzártságát, mégis, ahogy öregszem, egyre meghatározóbbnak érzem azt az időszakot. A bazilika pedig eljegyzett engem a középkorral."
Mi az ember tragédiája? – szólt a következő kérdés Jankovics Marcell legutóbbi munkája kapcsán.
"A jelen. A mindenkori jelen. Hogy ebben mennyi az ember része, arról Az ember tragédiája nem szól. Az én rajzfilmemben ez domborodik ki: szerelem és küzdés nélkül mit ér az élet? Madách drámájánál pesszimistábbnak látszik a filmem, pedig nem az. A célom olyan katarzis kiváltása volt, amikor a film végén ökölbe szorul a kéz, a küzdő ember keze. Azért akartam megcsinálni, mert kell egy olyan változat, ami érvényes. Az ember tragédiája nem színdarabnak íródott, hanem drámai költemény. Ha szöveghűen akarnánk előadni, öt és fél órás lenne az előadás, az végképp kimerítené a nézőt. Én meghúztam a szöveget, de megőriztem a nyelvezetét, a szóhasználatát. A film sokkal intenzívebb, közelebbi kontaktust tud teremteni, mint a színház, ahol eddig még soha nem derült ki Madách humora sem, pedig ez a műve valójában szatíra. A világban mindenütt így közelítenek hozzá, csak itthon vágja magát mindenki vigyázzba, mintha a Himnuszról lenne szó. Nemzeti kincs ez úgy is, ha az igazi művet értékeljük."
Jankovics Marcell ezután hosszan mesélt egyebek mellett arról is, milyen sorsa volt külföldön a János vitéznek, amit míg Kínában ünnepeltek, addig a Hanna-Barbera jogdíjvásárlása miatt Amerikában mindörökre láthatatlanná lett. Beszélt a világ számos pontján kapott díjairól és Oscar-jelöléséről, továbbá arról, hogy harminckét díjából csak egyet vehetett át személyesen, Zágrábban, a többi útra „fontosabb” emberek utaztak helyette. „Lássuk be – mondta –, mindezt csak humorérzékkel lehetett elviselni. Mindenesetre leszoktam az utazásról.”Csak_humorerzekkel_lehetett_elviselni2

Jandó Erzsébet