Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Megerkeztek_az_uj_diakigazolvanyok

Megérkeztek az új diákigazolványok

A napokban adták át az igénylőknek az újfajta diákigazolványok első példányait. A Nemzeti Egységes Kártyarendszerbe illeszkedő, korszerű chippel ellátott igazolványok a korábbinál sokszínűbb alkalmazást tesznek lehetővé.

Az új diákigazolvány helyettesítheti a naplót, az ellenőrzőt, a könyvtári olvasójegyeket, továbbá beléptetéshez is használható – így akár a BKV járatain 2014-ben bevezetendő elektronikus jegy- és bérletrendszerbe is beilleszthető lenne. A kártyaigazolvány, a gazdasági szereplők bevonásával, különféle kedvezmények igénybevételére jogosítja itthon a tanulókat. Európa számos országában már élnek ezek a kedvezmények, az új „diák” ugyanis European Youth Card, azaz Európai Ifjúsági Kártya is egyben.
Eddig elhúzódhatott az igazolványok kiadása, mivel a procedúra lebonyolítása az oktatási intézmények feladata, és nem volt semmilyen szabály, ami határidőt szabott volna. Most viszont egy kormányrendelet értelmében 45 nap alatt el kell készülnie az igazolványnak. Bár az új okmányok érvényesítéséhez nem feltétlen lenne szükség matricákra, amíg nem lesz minden tanuló zsebében ilyen kártya, addig a matricázást sem vezetik ki.
Az új diákigazolványokat az okmányirodában lehet igényelni, az arckép készítése és az aláírás felvételezése is itt történik. Az ügyintézés során be kell mutatni a diák érvényes személyazonosító okmányát (személyi igazolványát vagy útlevelét), valamint lakcímkártyáját. Személyazonosító okmány hiányában születési anyakönyvi kivonatra van szükség. Az adatellenőrzést követően az ügyintéző kiad egy adatlapot, amelyen a nyilvántartásban szereplő személyi adatok (névadatok, születési hely és idő, állampolgárság stb.), valamint a felvételezett arckép és aláírás mellett a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) 16 karakterből álló azonosítója is szerepel. Ez utóbbi nélkülözhetetlen az új diákigazolvány iskolai kérvényezéséhez.
A régi típusú, állandó diákigazolványok továbbra is használhatók érvényességi idejük végéig. A korábbi, kártya formájú, ideiglenes diákigazolványok ugyanakkor megszűntek, ezek helyett – amíg nem készül el az új, állandó kártya – az iskola igazolást állít ki a tanuló részére. A hatvan napig érvényes igazolás egy egyedi sorszámmal ellátott, központi nyilvántartásból kinyomtatott adatlap, amely a fényképen kívül a személyes és intézményi adatokat tartalmazza.

z.