Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Köszönet a takarókért

Lezárult az önkormányzat takarógyűjtési akciója: a Hegyvidéken élők többzsáknyi plédet, meleg holmit ajánlottak fel a fedélnélküliek megsegítésére. Az adományokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével juttatták el a rászorulóknak.
„Mint már sok más alkalommal, a hegyvidékiek most is összefogtak. Nagyon sok felajánlás érkezett, hálásak vagyunk az itt élők segítségéért” – mondta Kenyhercz Kinga sajtóreferens. Kiemelte továbbá, hogy bár az önkormányzat gyűjtőakciója véget ért, ha valaki esetleg nem tudta elvinni adományát a polgármesteri hivatalba, akkor ezt a szeretetszolgálat munkatársai készséggel átveszik a karitatív szervezet által működtetett, Déli pályaudvar melletti hajléktalanszállón (I., Feszty Árpád utca 6­–10.).
A nappali melegedőt és éjjeli menedéket üzemeltető, valamint utcai gondozást végző intézmény más felajánlásokat is szívesen fogad. Mindig nagy szükség van például meleg cipőkre, bakancsokra, valamint zoknikra, sálakra, sapkákra és kesztyűkre.

z.