Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Lo_no_es_lemezlovasok

Ló, nő és lemezlovasok

Német Réka Viktória grafikáiból nyílt kiállítás a Svábhegyi Vendéglő galériájában. A Ló és nő című tárlat hivatalos megnyitója összekapcsolódott a vendéglátóhelyen most induló Funky Party sorozat nyitó rendezvényével, amelyen stílszerűen lemezlovasok (művésznevükön: dj. Creenshaw és dj. Stone) szolgáltatták a 70-es és 80-as évek klasszikus funkyslágereit.
Az eseményen Német Réka nem lehetett jelen, mert épp a Kanári-szigetek felé tartott egy óceánjáró luxushajón mint fotós és fedélzeti tévés. Így aztán e-mailben tájékoztatott minket arról, hogy a XII. kerületben lakik, itt járt óvodába, általános iskolába (a Jókaiba) és középiskolába (a Kiss Jánosba) is. Az egyetemet már Bécsben, az ottani iparművészeti egyetemen végezte, digitális művészet szakon. Tavaly a Csendes-óceáni szigetvilágban készített képeiből mutatott be ízelítőt a kerületi polgármesteri hivatalban.
Első önálló grafikai kiállításán lovas múltjának állít emléket: díjugrató versenyzőnek készült, de egy megvadult hátas miatt eltört a gerince, így fel kellett függesztenie további sportpályafutását. Újabb munkáit kétféle módon jeleníti meg, kézzel rajzol egy képet, majd készít egy számítógéppel átformált változatot is.

Kérész Gyula

A kiállítás november 30-ig tekinthető meg. Cím: Svábhegyi Vendéglő, Költő utca 30. (a Jókai-kert után).