Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Alkotni_orom

Alkotni öröm!

Az S. K. Műhely tizenkettedik kiállítása nyílt meg a hónap elején a polgármesteri hivatal második emeleti folyosógalériáján. A Saás Kinga vezette alkotóműhely 2000 szeptemberében indult azok számára, akik agyaggal szeretnének dolgozni, azaz saját kerámiát saját kezűleg készíteni. A műveket rendszeresen bemutatják a Hegyvidéki Önkormányzatban – így történt ezúttal is.
„Alkotni öröm! Ez az öröm abból fakad, hogy kezünkbe veszünk egy anyagot, a csodálatosan formálható agyagot, és kedvünkre, ízlésünk szerint formát adunk neki – mondta Saás Kinga. – Ezzel kifejezzük teremtő erőnket, és szavak nélkül is elmondhatjuk gondolatainkat. A manuális munka oldja a felgyűlt feszültséget. A közösséghez való tartozás pedig elemi szükségletünk.”
A kiállítást Gilicze Zoltán, az önkormányzat oktatási és közművelődési irodájának vezetője nyitotta meg, köszöntőjében hangsúlyozva, hogy „mindig nagy öröm gyerekek munkáit bemutatni”. Szerinte nagyon fontos missziót tölt be az Arany János Általános Iskola és Gimnázium területén, egy külön kis épületben működő S. K. Műhely, mert a kreatív készségek fejlesztésén túl segíti a család–óvoda–iskola rendszerének szorosabbra fűzését.
„Pedagógusok gyakran tapasztalhatják, hogy azok a gyerekek, akik a közismereti órákon, vagy közösségben nehezen szólalnak meg, technika-, vagy rajzórán mennyire plasztikusan tudják magukat kifejezni – mondta Gilicze Zoltán. – Ezért fontos, hogy megmutassuk a kerületnek azokat az apró csodákat, amelyeket a közösség átél a műhely foglalkozásain.”
A tíz „műkedvelő” felnőtt és ötven „aranykezű” gyerek munkáit ügyfélfogadási időben tekinthetik meg az érdeklődők.

AI

Miután Saár Kinga férjével hazatért Angliából, folytatni szerette volna az agyaggal való foglalkozást, amit kint kezdett el. Bár eredetileg magyar–angol szakos tanárként végzett, 1999-ben fazekas szakvizsgát tett a dr. Kresz Mária Alapítvány – Fazekasközpont szervezésében. 2000-ben diplomázott az Iparművészeti Főiskola művészeti menedzserképző szakán. Szakdolgozatában egy nyitott kerámiaműhely létrehozásával foglalkozott, az agyag körüli munka szakmai, pedagógiai, pszichológiai és üzleti hátterét is kidolgozva. Amikor 2004-ben elvégezte a Magyar Népművelődési Intézet népi játék- és kismesterség-oktatója felsőfokú szaktanfolyamát, és fazekas szakoktatói mestervizsgát tett, már négy éve vezette az S. K. Műhelyt.