Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyerekek meséltek gyerekeknek

Közel tíz évre visszatekintő hagyomány a Virányos Általános Iskolában, hogy Benedek Elek meseíró születésnapjához (egyben a magyar népmese napjához) kapcsolódva az alsó tagozatos osztályok diákjai három napon át mesélnek a környező óvodákból érkező vendégeknek. Így történt az idén is, a nagyok az óvodások kedvéért ismét megmutatták a népmese teremtő erejét.
„Rohanó világunkban egyre kisebb a tere az igazi, tiszta forrásból származó, élő szóval előadott népmesének, nehéz felvenni a versenyt a modern kor számítógépes és mozihőseinek kétségtelenül látványos virtuális világával – avatott be minket a program hátterébe Zomboriné Portkó Eszter szervező, a Virányos pedagógusa. – Ezért azt gondoltuk, hogy legalább itt, az iskolában megpróbáljuk minden évben emlékezetessé tenni a magyar népmese napját. Célunk kettős: egyrészt küzdünk a felejtés ellen, arra törekszünk, hogy a felcseperedő gyerekek szívében tovább éljen a mese, másrészt szeretnénk minél többekkel megismertetni a magyar mesék ma is aktuális bölcsességeit.”
A kilenc alsós osztály valamennyi tagja önként vállalta, hogy hozzájárul a mesenapok sikeréhez. Már hetekkel korábban elkezdték begyakorolni a mesejátékokat, a szövegeket és a táncokat, így valóban magas színvonalú produkciókkal várták a Csermely, a Hegyvidéki Mesevár, a Zugliget és a II. kerületi Dimenzió Óvodából érkező több mint kétszáz középső és nagycsoportost. A kicsik jól mulattak A buták versenyén, megismerkedtek Varjú király történetével, jó barátságot kötöttek a Kiskondással, együtt örültek a favágó és a vízi tündér boldogságának és a szegény halász szerencséjének.
„A közösségi mesemondás egyszerre élményszerzés, szórakozás és tanulás a gyerekek számára. Megtapasztalják a mese kultúraközvetítő erejét, azt a bölcsességet, amelyen generációk sokasága nőtt fel. Legalább ennyire fontos, hogy a mesehallgatás fejleszti a szókincset, és kedvet ad az olvasáshoz” – foglalta össze a virányosi program lényegét Zomboriné.
Aki nem hiszi, járjon utána – olvasson mesét gyermeke és a saját örömére!

(em.)