Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Iden_is_lehet_palyazni_a_Bursa_Hungarica_osztondijra

Idén is lehet pályázni a Bursa Hungarica ösztöndíjra

A jelenlegi okmányirodák január 1-jétől a kormányhivatalokhoz, illetve a január 1-jén felálló járási, kerületi hivatalokhoz kerülnek – hangzott el a képviselő-testület októberi ülésén. Az önkormányzatnak a kormányhivatallal 2012. október 31-ig kell megállapodást kötnie. (Erről és az esetleges változásokról olvasóinkat időben tájékoztatjuk.) A kormányhivatal a feladatokkal együtt az érintett önkormányzati dolgozók jelentős részét is átveszi, illetve a megállapodás alapján – amelynek legfontosabb elemeit kormányrendelet szabályozza – irodai eszközöket, például számítógépeket, szoftvereket is átad a kerület.
A megállapodást a testületi vitában „az önkormányzatiság megcsúfolásának” nevezte Papp Sándor szocialista képviselő, frakciótársa, Vincze Géza pedig úgy vélte: „maguk alatt vágják a fát”, szerinte ugyanis beláthatatlan, mi vár ezek után az önkormányzatra. Pokorni Zoltán polgármester válaszában azzal érvelt, hogy az átszervezés nem érinti az önkormányzatiságot, hiszen a kormányhivatal olyan államigazgatási feladatokat vesz át, amelyek esetében a polgármesternek vagy a képviselő-testületnek eddig sem volt döntési jogköre.
„Arra használhatja az átvett ingatlanokat a kormányhivatal, amire csak akarja?” – tette fel a kérdést Sipos Péter (LMP). Erre reagálva a polgármester elmondta: az államigazgatási feladatok ellátására adják át ingyenes használatba a helyiségeket. Ha e célból már nincs rájuk szükség, akkor azok visszaszállnak az önkormányzatra. Bérleti díjat nem szedhet a kerület, a rezsiköltségeket azonban a kormányhivatalnak kell állnia.
Pokorni Zoltán bejelentette: az önkormányzat arra tett javaslatot, hogy a kerületi hivatal vezetését az eddigi aljegyző, dr. Szabó Zsófia lássa el. A megüresedő aljegyzői tisztségre pályázatot írtak ki.

Idén is lehet ösztöndíjra pályázni

A képviselők hozzájárulásával ebben az évben is kihirdetik a Hegyvidéken a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázatot. A Hegyvidéki Önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériumának közös ösztöndíját 2012. november 23-ig igényelhetik a hátrányos helyzetű, nappali tagozatos felsőoktatási hallgatók, illetve az érettségi előtt álló és továbbtanulni szándékozó diákok.
Az önkormányzat három intézményvezetői pályázat ügyében hozott döntést. A pályázati eredmények azt tükrözik, hogy jól működnek az érintett intézmények: Tóth Balázsné és Palotai Istvánné, az Orbánhegyi, illetve a KIMBI Óvoda vezetője ugyanis újabb öt-öt, Kis Katalin, a Svábhegyi Bölcsőde vezetője pedig további három évig folytathatja munkáját.
A Hegyvidéki Önkormányzat és a Magyar Művészeti Akadémia együttes hozzájárulásával emléktáblát állítanak a két évvel ezelőtt elhunyt Vígh Tamás szobrászművész egykori lakóházánál. A modern magyar szobrászat egyik megújítójaként számon tartott alkotó 1964-től lakott a Hegyvidéken, a Városmajor utca 16. alatti házban.

A Böszörményi útra költözik a KEHI

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) mostanáig a Tartsay Vilmos utcában, egy ingatlanbefektetési társaság tulajdonában álló épületben bérelt magának irodákat. A hivatal azonban költözni kíván, és úgy döntött, hogy a kerület birtokában lévő, Böszörményi út 24/b alatti, kiadó irodaházban alakítja ki új székhelyét. A több emeleten elhelyezkedő, összesen 1342 négyzetméter alapterületű helyiségcsoportot a képviselő-testület egyetértésével nettó 2,6 millió forint havi díjért adja bérbe az épületet üzemeltető, önkormányzati tulajdonú Fáber Kft.
A testület döntése alapján a jövő évre megnövelt összegű, az idei 500 helyett 750 millió forintos bankszámla-hitelkeretet igényel az önkormányzat. A polgármester ezt a lépést azzal indokolta, hogy jövőre új költségvetési struktúrára térnek át, s emiatt még sok a pénzügyi bizonytalanság. Pokorni Zoltán hangsúlyozta, hogy a bankszámla-hitelkeret, amit minden évben igénybe vesznek, nem működési hitel – ez a keretösszeg a likviditást szolgálja, a bevételek ugyanis nem folyamatosan érkeznek, a kiadások viszont igen.
Az ülésen bemutatta tevékenységét az Észak-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, amely ez év január 1-jén jött létre a törvényváltozások miatt újjászervezett Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyi szervezeti egységeként. Veres Péter tűzoltó alezredes, a kirendeltség vezetője elmondta, hogy az idei esztendőtől már a katasztrófavédelem irányítja a tűzoltóság, a polgári védelem, valamint az iparbiztonságot felügyelő szakemberek munkáját. A tűzoltóság statisztikáiból kiderült, hogy az év elején, valamint a nyár közepén az átlagoshoz képest jóval több műszaki mentésre kellett kivonulniuk, ami elsősorban a januári, februári zord időjárási körülményekkel, illetve a júniusi, júliusi viharokkal hozható összefüggésbe.
A kemény téli mínuszokban a polgári védelem tagjainak is bőven akadt tennivalója, a hajléktalanok túléléséért küzdöttek a fagyos időben. Tavasszal a vízelvezetők állapotát ellenőrizték programszerűen, nyár elején pedig felmérték a veszélyt jelentő közterületi fákat. Észak-Budán összesen 78 fa esetében kellett felszólítani a kerületi jegyzőket, hogy intézkedjenek a veszély elhárítása érdekében.Iden_is_lehet_palyazni_a_Bursa_Hungarica_osztondijra2

z.

A testületi ülésről a Hegyvidék Televízió is beszámol.