Séta a sírok között

Nem sokkal halottak napja előtt a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény helytörténeti sétát szervezett a Farkasréti temetőben. Buda legnagyobb kiterjedésű és legszebb fekvésű sírkertjében sok közismert ember nyugszik, még a rendelkezésre álló két óra sem volt elegendő mindnyájuk sírjánál emlékezni.

A Farkasréti temetőt 1894-ben nyitották meg, ekkorra ugyanis a kisebb sírkertek beteltek, illetve közegészségügyi szempontból elavulttá váltak. Nemcsak a Tabáni és a Vízivárosi, hanem már a tehermentesítésükre létrehozott Németvölgyi temetőt is fokozatosan fel kellett számolni.
A Farkasréti temető rövid időn belül Budapest egyik legnépszerűbb temetkezőhelyévé vált, eredeti, mintegy 53 holdas területét a főváros vezetése már 1914-ben kénytelen volt 20 holddal bővíteni egy felső, szomszédos telek megvásárlásával. Minderről Szilágyi Rita temető-idegenvezető beszélt annak a mintegy ötvenfős csoportnak, amely a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény idei utolsó helytörténeti sétájára gyülekezett a sírkert főbejáratánál.
Legnagyobb szabású építkezésként a bejárati tér kialakítása készült el 1938-ban Módos Ferenc és Krassói Virgil tervei szerint. Az épületegyütteshez templom, kálvária, harangtorony, új ravatalozó, árkádos kriptasor, valamint üzletsor, kerítés, fő- és mellékbejáratok tartoztak. Eredeti állapotukban csak néhány évig maradtak fenn: a második világháború alatti bombázások miatt az építmény jelentős része romba dőlt, illetve súlyosan megsérült.
A háború után a ravatalozót és az árkádos kriptasort helyreállították, az egykori temetőtemplom belső terét és tornyát pedig urnás temetkezések céljára hasznosították. Az új templom csak 1977-ben épült fel a temető területén kívül, a Németvölgyi és a Hegyalja út találkozásánál.
Farkasréten sok közismert ember nyugszik – a több mint kétórás program sem volt elegendő ahhoz, hogy valamennyi jelentős művész, tudós, sportoló, politikus, egyházi elöljáró sírjához ellátogasson a csoport. A „legnagyobbak”, többek között Bajor Gizi, Bartók Béla, Glatz Oszkár, Illyés Gyula, Jávor Pál, Karády Katalin, Kodály Zoltán nyughelyeit természetesen érintette a séta, illetve a legkülönlegesebb síremlékeket is, amelyek neves szobrászművészek – például Aba-Novák Vilmos, Borsos Miklós, Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Pátzay Pál, Telcs Ede – keze munkáját dicsérik.
A helytörténeti program résztvevői szokás szerint egy-egy kitűzőt kaptak ajándékba a szervezőktől. Ezen a Farkasréti temető főbejáratának jellegzetes épületei láthatók madártávlatból.

sz.