Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Textilek_es_drotnyomatok

Textilek és drótnyomatok

Deák Barna díszlettervezőként, Deák M. Ria jelmeztervezőként dolgozott évtizedeken át a sepsiszentgyörgyi magyar színházban. Teátrumi alkotásaikkal már nem, képzőművészeti remekeikkel azonban továbbra is találkozhat a közönség – eredeti stílusú munkáikból a MOM Kulturális Központban rendeztek kiállítást.

A MOM kupolatermébe lépve azonnal a földre fektetett, térbeli keresztek sorozatán fut végig az ember szeme. Egymás után következik a latin kereszt, a Szent István apostoli küldetésére utaló kettős kereszt, valamint a napkereszt, amely egy egyetemes és vallásoktól független őshit jelképe. Mindezek mögött áll a Lélekkapu címet viselő installáció, amelyen ha áthaladunk, egy puritán, szövött álló kereszt tűnik fel: ez, mint Nahóczky Judit művészettörténész a kiállítás megnyitóján fogalmazott, „felkiáltójelként hív önvizsgálatra bennünket”.
„Deák M. Ria textiljei a legszebb kézműves hagyományokat őrzik. Gondos munkával, centiméterről centiméterre építi fel horgolt és kötött munkáit, amelyek témáit utazások, valamint az életben örökké jelen lévő természet ihletik. Több évtizedes színházi jelmeztervezői tevékenységének hatása, hogy ma is a nagyobb méretek izgatják, és a sík helyett a plasztikus formázás. Ennek különös, izgalmas eredményei a keresztformák, amelyek az elmúlt években tett két zarándokút lelket formáló és tisztító időszakaihoz fűződnek” – mondta el a bemutatott textilek kapcsán a művészettörténész.
Deák Barna papíron látható művei egy különleges, általa kifejlesztett sokszorosítási eljárással, úgynevezett drótnyomattal készültek. A legtöbbet ábrázolt figura a ló, a keresztes hadjáratok harci állataként éppúgy megjelenik, mint a művészt az istenek közé repítő hű segítőtársként. A kutya is gyakran feltűnő karakter nála. „A »nagy kutya«, az »ugató kutya«, a »kutyahierarchia« kitűnő eszközei az áthallások ábrázolásának, a társadalom- és politikabírálatnak, az életünkben naponta jelen lévő társadalmi visszásságok megjelenítésének” – magyarázta a groteszk kutyaalakok szerepét Nahóczky Judit.
„Fontos az önkormányzat számára, hogy kapcsolatot tudjon teremteni a határon túl élő honfitársainkkal” – hangsúlyozta Fonti Krisztina alpolgármester a székelyföldi képzőművész-házaspár kiállításának megnyitóján. Mint mondta, az országban elsőként a Hegyvidék indította el a határon túli kirándulások programját, ezzel a kezdeményezéssel lehetővé vált, hogy minden kerületi diák találkozhasson azokkal a csodákkal, amelyek a történelem viharai miatt már nem tartoznak hazánkhoz. A határon túl élő magyar művészekkel is igyekszik fenntartani a kapcsolatot az önkormányzat, évenként alkotótábort szervez, illetve bemutatkozási lehetőséget teremt számukra a hegyvidéki galériákban.

sz.

A kiállítás 2012. október 31-ig tekinthető meg a MOM Kulturális Központban (XII., Csörsz utca 18.).