Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Unnepelyes_teravato1

Ünnepélyes téravató

Teréz anya boldoggá avatásának kilencedik évfordulója alkalmából térkeresztelő ünnepséget tartottak a Szent Márton-kegykápolna előtt. Az idáig névtelen közterület mostantól a béke-Nobel-díjas római katolikus apáca nevét viseli.
„Igen nagy öröm önkormányzatunk számára, hogy a kerületben avathatjuk fel a Boldog Teréz anyáról elnevezett teret. Nagy tisztelője vagyok, mindig csodáltam ennek a kis, törékeny asszonynak a végtelen erejét és lelki nagyságát" – mondta Fonti Krisztina alpolgármester Teréz anya boldoggá avatásának emléknapján, aminek fővédnöke Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom–budapesti érsek és Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.
A Bürök, a Kempelen Farkas és az Ormódi utca kereszteződésénél található közterület nemcsak a nevét kapta a Szeretet Misszionáriusai rend alapítójáról, hanem egy róla mintázott szobrot is, Mihályi Gábor alkotását. „Teréz anya szerette és ismerte Magyarországot. Emlékszem arra az érzésre, amikor először találkoztam vele: áradt belőle a béke és a szeretet. Rendkívül nagy örömömre szolgál, hogy megáldhatom a tiszteletére emelt szobrot" – mondta Iberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa.
„Ez a nap Albánia és Magyarország számára egyaránt fontos. Köszönettel tartozom a Hegyvidéken élőknek, valamint azoknak, akik támogatták a kezdeményezést!" – fejezte ki háláját Mira Hoxha, Albánia magyarországi nagykövete, aki azt is elárulta, hogy a téravatással a Magyarországon élő albán közösség régóta dédelgetett vágya vált valóra. A közterület nevét tartalmazó táblát Herczegh Anita, valamint Liri Berisha, az albán miniszterelnök felesége közösen leplezték le.Unnepelyes_teravato2

Boussebaa Mimi