Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Egészségére, Virányos!

Ahogyan az a hegyvidéki oktatási intézményekben megszokott, a tananyag magas szintű oktatása mellett a diákok környezet- és egészségtudatos nevelését is fontosnak tartják a Virányos Általános Iskolában. A pedagógusok rendszeresen szerveznek felvilágosító programokat, amelyek közül az egészség- és sportnap az egyik legnépszerűbb. Ezen a gyerekek – szüleikkel együtt – játékos formában tapasztalhatják meg a mozgás és az egészséges táplálkozás fontosságát.
A kezdeményezés az együttműködésen alapul, ami azt jelenti, hogy a résztvevők nem passzív szemlélői, hanem tevékeny alakítói az eseményeknek. Az idei egészségnapon is igyekeztek az iskola valamennyi tanulóját megszólítani, ezért a programot úgy állították össze, hogy az elsősöktől a legnagyobbakig lehetőleg mindenki jól érezze magát.
A sort Kelemenné Bacsóka Katalin tanárnő tornabemutatója nyitotta, majd Muszbek Zsuzsa, Lantos Dóra és Harmath József vezetésével sportversenyek kezdődtek az alsós és felsős diákoknak. A kisebbek különféle játékokon, a nagyobbak sor- és váltóversenyeken, valamint élő csocsóbajnokságon vehettek részt, és kidobóztak is, míg a felsősöket foci- és zsinórlabdameccs várta.
Az iskola épületében dr. Várdi Katalin a depresszió jeleit is felfedő légzésvizsgálatra várta az érdeklődőket, dr. Kürti Katalin a gyermekhomeopátiáról szóló könyvét ismertette, illetve a homeopátia alapú gyógymódokról adott felvilágosítást, dr. Lukács György pedig gerincvizsgálatot végzett.
Természetesen nem hiányozhatott az ilyenkor szokásos „egészségpiac” sem. Az udvaron elrendezett asztalokon kínált házi készítésű ételek és italok eladásából származó bevételt az iskola további szépítésére fordítják majd.

-os