Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Hetszat_diak_enekelt_egyutt_a_zene_vilagnapjan

Hétszáz diák énekelt együtt a zene világnapján

Viva la musica! A hagyományokhoz híven idén is ezzel a népszerű kánonnal indult a zene világnapja alkalmából szervezett közös éneklés a Kós Károly iskolában. A Praetorius-dalt Kodály-művek követték a szerző születésének 130. évfordulója alkalmából: az általa gyűjtött Felülről fúj az őszi szél, a Gerencséri utca és a Sej, Nagyabonyban című népdalok mellett kis kétszólamú darabja, A juhász is felcsendült.
Balázs Árpád zeneszerzőt 75. születésnapja alkalmából a Bodzavirágból című, Nemes Nagy Ágnes versére írt szép kórusművével köszöntötték a gyerekek. Szóban Bárdos Lajosról is megemlékeztek, aki Balázs Árpádhoz hasonlóan szintén a zene világnapján, október 1-jén született 113 évvel ezelőtt.
Nagyné Pozsár Katalin tagintézmény-vezető üdvözlő szavait követően a Kós Károly iskola udvarán ezúttal közel hétszáz gyermek énekelt együtt – még többen, mint egy évvel ezelőtt. Az eseményen a házigazda intézmény teljes létszámmal megjelent, hozzájuk az Arany, az ELTE-gyakorló, a Németvölgyi, a Pannonia Sacra, a Tamási, a Virányos és a Zugligeti iskola csapatai csatlakoztak.
A "Kós-gyerekeket" Hraschek Katalin és Mitók Mónika készítette fel, míg a többiek betanításában Gendurné Balogh Katalin, Molnárné Mádi Beáta, dr. Szilágyiné Csornai-Kovács Beatrix, Blazsek Andrea, Opánszki Dávid, Máté Emese, valamint Zulauf Emese közreműködött. A programon részt vett Zámbó Istvánné, a kerületi ének-munkaközösség vezetője is.

z.