Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Onkentesek_festettek

Önkéntesek festettek

Több országra kiterjedő jótékonysági napot szervezett a Colliers nemzetközi ingatlan-tanácsadó vállalat: az akció keretében a cég hazai csapata újrafestette a Zugliget Óvoda kerti játszóeszközeit. A kerületben működő budapesti iroda minden dolgozója részt vett a közösségi munkában.

A Colliers International albán, bolgár, cseh, horvát, görög, montenegrói, lengyel, orosz, román, szerb, szlovák és ukrán irodája mellett a magyar képviselet is csatlakozott a cég dolgozói számára meghirdetett „Charity Day 2012” elnevezésű jótékonysági programhoz. A jelentkező csapatok bármit elvállalhattak, ami valamilyen jó célt szolgál – voltak, akik egy nemzeti parkban takarítottak, mások nehéz sorsú gyerekeket vittek el kirándulni, és akadtak olyanok is, akik véradással segítettek embertársaikon.
A budapesti iroda, amely a XII. kerületben működik, úgy döntött, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat javaslata alapján választja ki jótékonysági munkája helyszínét. Így jutottak el a Zugliget Óvodába, ahol – az önkormányzat által biztosított eszközökkel – a kissé megkopott kerti játékokat és pavilonokat festették át. Az irodából kivétel nélkül mindenki részt vett a festésben, még Tim Hulzebos ügyvezető is ecsetet ragadott, hogy mintegy harminc munkatársával együtt szebbé varázsolja az óvoda kertjét.
Munkájukért a helyszínen Váczi János alpolgármester mondott köszönetet, aki elmondta: szerencsére egyre több kerületi cég tesz erőfeszítéseket környezete szebbé, jobbá tétele érdekében. Megemlítette egyebek közt a Pfizert, amely nemrégiben a Kútvölgyi Kórházzal szemközti erdős területet takarította ki, illetve a MOM Park mozit, amelynek dolgozói a János-hegyi Erzsébet-kilátó környékét tisztították meg az eldobált szeméttől. A Starbucks Coffee Company önkéntesei pedig, kiegészülve budapesti kávézóik vendégeivel, a MOM Kulturális Központ kertjét tették rendbe.

sz.