Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Ovodasok_kornyezeti_talalkozoja

Óvodások környezeti találkozója

Ebben az évben is megrendezték az óvodás nagycsoportosok környezeti találkozóját. A Normafa Óvoda kertjében összesereglett több mint háromszáz kisgyerek izgalmas akadályversenyen ismerkedhetett meg a természet csodáival.

Kiemelt szerepet kap az állatok és a növények védelmét hangsúlyozó környezettudatos nevelés a XII. kerületi óvodákban. Ezt erősíti a Hegyvidéki Önkormányzat és a Hunniareg Budai Módszertani Központ szervezésében a Normafa Óvodában megrendezett hagyományos környezeti találkozó, amire az idén több mint háromszáz nagycsoportos kapott meghívót. A Csermely, a KIMBI, a Mackós, a Hegyvidéki Mesevár, a Normafa, az Orbánhegyi, az Őzike, a Süni, a Városmajor, a Zölderdő, a Zugliget, illetve a Táltos Óvodából érkezőkre ezúttal is egy kérdésekkel és izgalmakkal teli kalandpálya várt.
Az első állomáson, kedvcsinálóként, zenés-táncos szüreti mulatságon vettek részt a gyerekek, akik például megtanulhatták, hogyan lehet zenét csiholni két szem dióból. A Szélrózsa állomáson a tájékozódási képességüket tehették próbára a résztvevők. Először az „Előttem van észak…” kezdetű közismert mondókát felidézve meghatározták az égtájakat, majd madarak bőrébe bújva elrepültek Afrikába és a távoli északra.
Útközben a "vándormadaraknak" meg kellett küzdeniük a természet viszontagságaival, azokkal az erőkkel – viharral, széllel, földrengéssel –, amelyek a hatalmas sziklákat is képesek apró kavicsokká változtatni. Az ilyenformán napvilágra kerülő kődarabok pedig – mint az óvodások a harmadik állomáson megtapasztalták – érdekesebbnél érdekesebb ősi növény- és állatlenyomatokat is megőriznek az utókornak.
Bár a mókus nem gyűjt köveket, nyáridőben szívesen viszi odújába a télire való magokat és terméseket – derült ki a következő feladatnál. Néha előfordul, hogy zsákmányát hirtelen kell elásnia, aztán később hiába keresi, nem találja a finomságokat. A gyerekek azonban nem tévedhetnek el a fák között, az ötödik állomáson ugyanis nem csupán a turistajelzésekkel ismerkedtek meg, hanem azt is megtanulták, hogyan kell viselkedni kirándulás közben.
Az erdei etikett, legalábbis az állatok között, nem terjed ki az étkezésre – az utolsó előtti állomáson a táplálékláncról esett szó. Végezetül a vackolóban több titokra is fény derült, hiszen az óvodások közül többen elcsodálkoztak azon, hogy a medve valójában nem alussza át a telet, csak szendereg, ellentétben a denevérrel, amely viszont álomba merülve vészeli át a hideget.
Az akadályverseny végén természetesen mindenkinek járt ajándék. A gyerekek a finom gyümölcsök mellett a környezetvédelemmel kapcsolatos füzeteket, valamint az állatfigurák hajtogatására is megtanító origami-könyveket kaptak.

em.