Famentés a Gesztenyésben

November közepén ismét munkára hívja Gerstl József a Gesztenyés kert fáiért tenni akaró családokat, kicsiket és nagyokat, hogy együtt szabadítsák meg a parkot a gesztenyefák halálos ellenségének, az aknázó molynak téli védelmet adó lomboktól és avartól. Az immár tizennyolcadik alkalommal megrendezendő környezetvédelmi program egyúttal az Ültessük újra a Gesztenyés kert fáit! elnevezésű vadonatúj kezdeményezés első állomása.
A szervező lapunknak elmondta, hogy a park fasorának gesztenyefái sajnos rendkívül rossz állapotban vannak. Az elmúlt hat esztendőben a Novotel szállóhoz tartozó területen – ennek főkertésze Gerstl József – hét öreg fa dőlt ki. Legutóbb egy hónappal ezelőtt egy kilencvenéves óriás tört derékba a Zenepavilon melletti részen.
A közvetlen veszélyhelyzet elhárítása érdekében szakértők felmérték a növények állapotát, az eredmény alapján több fát visszavágtak, néhány példányt ifjítottak is. Gerstl szerint a fasor fokozatos kicserélése jelentené a végleges megoldást, amit a novemberi famentésen két nagyméretű csemete elültetésével meg is kezdenek. Szerencsére a kezdeményezés mellé állt a Novotel, ennek köszönhetően tavasszal további mutatós, nyolc-tíz éves, előnevelt csemeték kerülhetnek az öreg fák helyére.
Ahhoz, hogy – az Andrássy útihoz hasonlóan – a teljes fasor megújuljon, további támogatókra van szükség. A környezetvédelem és a Gesztenyés kert jövője mellett elkötelezett szponzorok jelentkezését a gerstl.jozsef@freemail.hu címen várják.

em