Forgalmi_valtozasok_a_keruletben

Forgalmi változások a kerületben

Határidőre befejeződött a Jagelló út felső szakaszának átépítése, a beruházás részeként az Apor Vilmos tér és a Németvölgyi út közötti útpálya új aszfaltréteget kapott. Elsősorban a környéken élők számára jelent könnyebbséget, hogy elkészült a mindeddig hiányzó gyalogjáró, amely egyúttal a csapadékelvezetésre is megoldást jelent.
Szintén a gyalogosok biztonságát szolgálja a meredek szakaszon épített sebességcsillapító borda, valamint a harminc kilométeres sebességkorlátozás. Az úttal párhuzamosan parkolóhelyeket alakítottak ki, míg a szintén parkolónak használt, Németvölgyi út felőli, földdel borított területet szilárd burkolatot képező aszfaltzúzalékkal töltötték fel.
A Hegyvidék Bevásárlóközpont építésének befejezésével visszaállt az eredeti forgalmi rend, azaz a Jagelló út felső része ismét az Apor Vilmos tér felé egyirányú. Újdonság, hogy a Jagelló utat és a Szendi árkot összekötő, szintén újraaszfaltozott bekötőúton – a Szendi árok felől a bevásárlóközpont mélygarázsáig – kétirányú a forgalom, innentől azonban már nem mehetnek tovább az autók. A Jagelló út irányából érkezők ugyanakkor az útszakaszt teljes hosszában használhatják.
A közlekedésbiztonságot javító fejlesztés történt a Németvölgyi út–Süveges utca kereszteződésében, ahol a Farkasréti temető melletti oldalon – a villamosmegálló előtt – új kanyarodósávot alakítottak ki. Erre azért volt szükség, mert a Németvölgyi útról rendkívül nehéz befordulni a Süveges utcába, a kanyarodó autósok ráadásul rendszeresen torlódásokat okoztak.
Az új forgalmi sáv megnyitásával egy időben megtörtént a villamosmegállóhoz vezető zebra akadálymentesítése, lesüllyesztették az átkelőhöz csatlakozó járdarészletet, valamint a megálló peronját, a rámpákba pedig a vakok tájékozódását segítő, domború lapokat építettek be.
Szintén a Németvölgyi úton kezdett burkolatbontással járó hibaelhárításba a Fővárosi Gázművek Rt. A gázvezetékcsere idején a váltakozó irányú forgalmat jelzőlámpa irányítja, a gyalogosátkelő nyomógombbal működő jelzőlámpáját kikapcsolták. A munka befejezésének várható időpontja október 30-a.

mm.