Kamratoltogeto

Kamratöltögető

A paradicsomlé nemcsak ivásra, hanem késő őszi töltött paprikához, téli napokon paradicsomleveshez, olykor húsok mártásához, egyszóval sokféleképpen felhasználható. Érdemes időt szánni az eltevésére!

Fűszeres paradicsomlé

Legalább 2,5 kiló érett, egészséges paradicsomot vásárolunk, alapos mosás után, a levélkocsányukat kimetszve félbevágunk, és egy nagy lábasba szórunk. Beledobunk 1 közepes fej finomra vágott vöröshagymát és 1 kicsumázott cső zöldpaprikát. Valamennyit lassan felforralgatjuk, közben egyszer-egyszer megkeverjük, és amikor már kellően puha, botturmixszal, ha az nincs, szitán átnyomva pürésítjük.
Az így nyert paradicsomlevet visszaöntjük a kimosott lábasba, fűszerezzük 2-3 zeller- és fél csokor felaprított petrezselyemzölddel, 6-7 szem szegfűborssal, 1 késhegynyi reszelt szerecsendióval, 10 szem fekete borssal, majd megadjuk a végső ízét 1-1 kiskanál sóval és cukorral. Az egészet összekeverjük, és még fél órán át főzzük. Ezután leszűrjük, és literenként 1 késhegynyi nátrium-benzoátot keverünk bele (más tartósítószert is használhatunk).
Azon forrón kimosott, fertőtlenített, magas nyakú üvegekbe töltjük, amelyeket forró vízzel félig telt tepsibe állítunk. Száraz gőzben hagyjuk kihűlni, vagyis először papírba, majd paplanba csomagoljuk, és csak másnap tesszük végső helyére, a kamrapolcra.

*

Egy olcsó, szokásosnak nem mondható, ám annál különlegesebb pecsenyék mellé valót ajánlunk a kísérletező kedvűeknek.

Savanyított hagyma

Megtisztítunk 1 kiló kemény, apró fejű hagymát (legjobb a gyöngyhagyma). Felforralunk fél liter vizet 1 evőkanál sóval, amikor forrni kezd, beleszórjuk a hagymákat, és a forrástól számítva 10 percig főzzük. Közben hozzáadunk 8-10 szem fekete szemes borsot.
Leszűrjük, lecsöpögtetjük, és hagyjuk, hadd hűljön ki. Óvatosan leöblítünk egy csokor (5-7 szál) tárkonyt, hagyjuk szikkadni, esetleg papírtörlővel leszárogatjuk, és a főtt hagymákkal együtt egy kimosott, fertőtlenített, lehetőleg csavaros üvegben – nem túl lazán – elrendezzük.
Elkészítjük az ecetes, cukros öntetet: 2 megtisztított fokhagymagerezdet apróra vágunk, és 1 evőkanál sóval pépesre szétnyomunk. Fél liter ecetet felforralunk 2,5–2,5 deci vízzel és száraz fehérborral, 2,5 deka cukorral, 2 mokkáskanál őrölt fehér borssal és 2 szem babérlevéllel, néhány perc forralás után lehúzzuk a tűzről, belekeverünk 1 tasak befőző tartósítót (nagyobb élelmiszerüzletekben kapható, nem szalicil!), és amint kihűlt, az üvegekben „várakozó” hagymákra borítjuk, majd azonnal lezárjuk. A savanyított hagyma főtt, sült húsok, vadpecsenyék pikáns kísérője lehet.

JM