Rajtunk_is_mulik

Rajtunk is múlik

Színpompás virágdíszbe öltözött a Magyar jakobinusok tere, illetve a Jagelló úti Budapest Kongresszusi Központ parkja a Főkert jóvoltából. A kialakított virágágyak valódi műalkotások, olyan installációk, amelyek a különféle természeti elemeket ábrázolják.
A megújuló energiák évének jegyében kiültetett, szemet gyönyörködtető egynyári növények a napfény „tüzét", a vizet, a levegőt és a földet jelenítik meg, és a környezettudatos gondolkodás fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. A Főkert arra próbálja ösztönözni a városlakókat, hogy pihenésképpen keressék fel a parkokat, és találják meg a megújuló energiaforrásokra utaló mintákat.
A további virágágyak kialakításába a fővárosiakat is szeretnék bevonni, így a „Rajtad is múljon!" kampányban a Főgáz Zrt.-vel együttműködve pályázatot írnak ki a tervezésre. A résztvevőknek – korosztályonként – lehetőségük nyílik arra, hogy megtervezzék az egyik budapesti virágágyat, amelyet 2013 tavaszán a Főkert és a Főgáz közösen meg is valósít.
A kiválasztott legjobb terv alkotója a Főkert munkatársaival együtt ültetheti ki az általa elképzelt virágágyat. A részletes pályázati felhívás és a virágágyak alaprajzai letölthetők a www.fokert.hu és a www.fogaz.hu weboldalról.

(-os)