Szakralis_utak

Szakrális utak

Intuitív, asszociatív, lenyűgöző – csak néhány azokból a jelzőkből, amik a látogató eszébe jutnak a Galéria 12 kávézó legújabb, Út című kiállításán. Az Ars Sacra Fesztivál keretében megrendezett tárlaton hegyvidéki művészek mutatják meg, számukra mit jelent az út, különösen szakrális értelemben.
„Az út folyamat, van kezdete és vége – mondta a megnyitón Dvorszky Hedvig művészettörténész. – A művész feladata, hogy felfedezze a szent célhoz vezető utat, és a maga szűrőjén át megjelenítse az annak során jelentkező hatásokat.”
Sikota Krisztina, az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a kiállítás címe mindegyikőnkben más gondolatokat ébreszt, a bemutatott műalkotások azt a lelki utat idézik, amelyen mindnyájunknak végig kell menni, hogy teljessé váljon az életünk. „A Szakrális Művészetek Hete szervezői hat évvel ezelőtt tűzték ki célul, hogy megismertessék az európai keresztény művészeti hagyományokat – fogalmazott Sikota Krisztina. – Azzal a meggyőződéssel, hogy a művészet a benne rejlő szépség által segít áthidalni a távolságokat, közelebb hoz egymáshoz és az általa közvetített igazi, örök értékhez is.”
Mára az Ars Sacra Fesztivál immár jóval többet elért, mint amennyi az eredeti szándék volt, azaz hogy a kétezer éves kultúrát huszonegyedik századi látásmóddal jelenítse meg a képzőművészetben. „A rendezvényekre olyan emberek is eljönnek – mondta a kulturális bizottság elnöke –, akiket elsősorban a művészet érdekel, viszont a vallási megközelítést is érdekesnek tartják. De fordítva is igaz, a művészetet kevésbé ismerőt is gazdagítja az élmény, ha elsősorban hitbéli meggyőződése miatt van is jelen.”

(li)

Az Út című kiállítás október 13-ig látható a Galéria 12 kávézóban (XII., Hajnóczy József utca 21.).