Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
A_szent_es_a_profan

A szent és a profán

A szent és a profán egyidejű jelenlétét mutatják be a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége grafikusművészeinek alkotásai a Hegyvidék Galéria új kiállításán. A művek az angyali jelenlétet, az építészeti emlékekben hirdetett isteni erőt, a csodát nyújtó szentek erejét ábrázolják, de kellő arányban szerepet kaptak a profán tartalmak is, például az „eltévedt”, illetve „elszabadult” vízköpőket megjelenítő, meseillusztrációt idéző képeken. Szakolczay Lajos író szakmai köszöntőjében azt emelte ki, hogy „a grafika az igazmondás művészete, lekerekített valóságába belefér az egész világ”.
A teljességre utalt köszöntőjében a kiállítást megnyitó Fonti Krisztina is. Az alpolgármester aláhúzta, hogy a művészeti alkotások azért nagyszerű missziós eszközök, mert nem didaktikus módon kívánják elérni, hanem megérintik közönségüket.
„Immár öt éve, hogy három kiváló asszony a Városmisszió sikerén felbuzdulva úgy döntött, azt a tüzet, amelyet az akkori művészeti programok gyújtottak a közönség szívében, nem hagyják kihunyni. Azóta évről évre megrendezik a Szakrális Művészetek Hete rendezvénysorozatot, egyre több kulturális programmal gazdagítva mindenkit – mondta az alpolgármester. – Mai, kiüresedőben lévő világunkban különösen fontos segíteni a hétköznapokban megfáradt, csüggedt, hitevesztett embereknek, hogy a művészeti alkotásokban rejlő szépség segítségével közelebb kerülhessenek a valódi értékekhez.”
A most már Ars Sacra Fesztivál néven zajló sorozat számos hegyvidéki programot is kínált: az általunk ezen az oldalon bemutatott kiállítások mellett Bogányi Gergely zongorakoncertjét a MOM Kulturális Központban, vagy éppen a Számkivetett című előadást a Barabás Villában. Emellett ismét jelentős szerepet kaptak a Nyitott Templomok Éjszakájához csatlakozó hegyvidéki plébániák is.

JE 

A szent és a profán című kiállítás október 4-ig látogatható a Hegyvidék Galériában (XII., Városmajor utca 16.).