Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Parkolasi_kedvezmeny_a_keruleti_szuloknek

Parkolási kedvezmény a hegyvidéki szülőknek

A gyerekek bölcsődébe, óvodába, iskolába szállítását megkönnyítő várakozási hozzájárulásokat igényelhetnek a szülők – erről határozott legutóbbi ülésén a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete. Döntés született a kerületi tervtanács feladatkörének átszervezéséről, az ’56-os szoborpályázat eredménytelenné nyilvánításáról, valamint arról is, hogy új szolgáltatóval kötnek szerződést a családok átmeneti ellátására.

Virtualis_olimpia_jatekkonzolokkal

Virtuális olimpia játékkonzolokkal

Száz nappal a londoni olimpia kezdete előtt közös játékra hívta az ép és testi fogyatékkal élő fiatalokat a budapesti Brit Nagykövetség, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, valamint a Virtuális Játék, Sport és Szabadidő Egyesület. A TF atlétikai csarnokában felállított játékkonzolokon tíz iskola diákjai, valamint a jelen lévő paralimpikonok mérték össze ügyességüket.

A_Veszpreme_a_Magyar_Kupa

A Veszprémé a Magyar Kupa

Első alkalommal adott otthont a Hegyvidék a férfi kézilabdázók Magyar Kupa-fináléjának. A Csörsz utcai Sportmaxban telt ház előtt megrendezett döntőben az MKB Veszprém parázs csata után szerezte meg a trófeát a nagy rivális Pick-Szeged ellen.

Tokeletes_tavaszi_toltottek1

Tökéletes tavaszi töltöttek

A tavaszi újdonságok az új fokhagymától a tölteni való friss zöldségekig megkönnyítik a változatos, ám tartalmas fogások összeállítását, egyúttal megkímélik amúgy is laposabb pénztárcánkat.

Havasszepe1

Havasszépe: tavasz végi látványosság

A Rhododendron magyar neve is utal hegyvidéki elterjedésére. Joggal gondolhatjuk, hogy a mi Hegyvidékünkön is jó helyet talál, de ez csak részben van így: gondos és szakszerű előkészületeket és gondozást igényel, ám hálából csodálatos virágokat bonthat a kertbe ültetett havasszépe.

Mikrokeringes-javitas1

Mikrokeringés-javítás: egy egyedi terápia

Kutatások szerint a betegségek mintegy kilencven százaléka valamilyen módon összefüggésbe hozható a vérellátás zavarával. Ezt a hibás működést küszöböli ki a BEMER-terápia, amely egyúttal erősíti az immunrendszert és az idegsejtek vezetőképességét, valamint sejtszinten teszi hatékonyabbá az ásványi sók, vitaminok felszívódását. A módszert a Hegyvidék újság olvasói hamarosan egy ingyenes nyílt nap során is megismerhetik.

Villak_a_reformkortol_napjainkig1

Hegyvidéki villák a reformkortól napjainkig

Rosch Gábor volt a vendége a tavasz utolsó helytörténeti előadásának. Az építész a kerület villáiról beszélt a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria rendezvényén.

Magasut

Hegyvidéki városrészek - Magasút

Sorozatunkban a XII. kerület városrészeit mutatjuk be. A Hegyvidéket tizennyolc különböző terület alkotja, ezek kialakulása, földrajzi viszonyai számos érdekességet tartogatnak, ami nemcsak a helytörténet szerelmeseit, hanem valamennyi olvasónkat érdekelheti. A Magasút legfőbb látványossága manapság az Ördög-orom, de régebben az Ördögorom csárda is nagy vonzerőt jelentett a környékbéliek és a távolabbról érkezők számára.

A_kozepulet-tervezes_a_szakma_csucsa

„A középület-tervezés a szakma csúcsa”

Az 1953-ban alapított és 1992-ben újraszabályozott Ybl Miklós-díj a legrangosabb magyar építészeti kitüntetés, a környezet építése, alakítása és értékmegőrzése érdekében kifejtett alkotó tevékenységért adományozható. Ebben az évben öten részesültek a magas állami elismerésben, köztük a Hegyvidéken élő Szabó Tamás János. A Finta Stúdió vezető tervezőjével kedvenc házairól, szakmai hitvallásáról, a jelen építészeti kihívásairól beszélgettünk.

Muveszet_hatarok_nelkul

Művészet határok nélkül

Filozofikus gondolatok, határtalanság és szeretet. Ezek a legfőbb kellékei a MOM Kulturális Központban nyílt Aradi atmoszférák című kiállításnak, amely méltó bizonyítéka annak a kultúrán alapuló barátságnak, amit a Hegyvidék immár két éve ápol Araddal.

Kepzeletbeli_barangolas_Marai_varosaiban

Képzeletbeli barangolás Márai városaiban

Márai Sándor születésnapja előtt tisztelgett április 11-én a MOM Kulturális Központ és az önkormányzat mellett az a több száz ember is, aki nemcsak az ülő-, de még az állóhelyeket is zsúfolásig megtöltötte a kupolateremben. Mészáros Tibor Márai-kutató kalauzolásával végigjártuk múlt századi irodalmunk egyik legjelentősebb alakjának életútját.

Szilivel_gyakorolnak_a_gyerekek

Szilivel gyakorolnak a gyerekek

Tudományosan elfogadott, a közoktatásban azonban kevésbé használt alternatív módszereket is igénybe vesznek a Fekete István iskola pedagógusai az intézménybe járó diákok fejlesztése érdekében. Ilyen kezdeményezés a nemrégiben elindított kutyás terápia, ami kézzelfogható haszna mellett a gyerekek körében is nagy sikert aratott.

Rimes_talalkozas_Nyulasz_Peterrel

Rímes találkozás Nyulász Péterrel

Találós versikék, rímes mondókák, így mulatott a Városmajori Óvodák. Nyulász Péter hozott mindent, mi agytekervénynek ingere, a nyelvtörőkbe csak néhány óvodás nyelve tört bele. Ámult-bámult az egész világ, amikor a porszívóra azt hitték, kerekes elefánt...

Keresztkerdesek_a_polgarmesternek

Keresztkérdések a polgármesternek

Kötetlen beszélgetésre hívta Pokorni Zoltánt a Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákönkormányzata. A felső évfolyamosok a tanulótársadalmat érdeklő aktuális kérdésekről faggatták a pályája elején évekig gimnáziumi tanárként dolgozó polgármestert.

Mult_es_jelen_talalkozasa

Múlt és jelen találkozása

Önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával indult el tavaly a „Budapest100” program, a százéves fővárosi épületek ünnepe. A Kortárs Építészeti Központ rendezvénysorozatának részeként idén a Budai Középiskola is kinyitotta kapuit a látogatók előtt.

Kutyapiszkot a dizájnszemetesekbe!

Száz új, különleges megjelenésű szemetes került ki a napokban a hegyvidéki utcákra, parkokba. Az egyedi tervezésű kukák kizárólag kutyagumigyűjtésre valók: a csigavonalszerűen vezetett bedobónyíláson keresztül a zacskóba csomagolt piszok egyszerűen és higiénikusan eltüntethető.

Figyelmezteto_tablak_elhelyezese_engedelykoteles

A figyelmeztető táblák elhelyezése engedélyköteles

A szemetelés megakadályozása érdekében a szabálysértés következményeire figyelmeztető feliratokat helyezett ki egy társasház a Tóth Lőrinc utcában. Az engedély nélkül felszerelt, ráadásul a szövegezéssel több jogszabályt megsértő táblákat a közterület-felügyelet az érvényes rendeletek értelmében kénytelen volt eltávolíttatni.

Társadalmi munkában takarítottak

Egynapos önkéntes munkán vettek részt a MOM Kulturális Központban a Starbucks Coffee Company Magyarország munkatársai. A cég vállalta, hogy kávézóvendégeivel közösen elvégzi az intézmény kertjében aktuális szezonális szépészeti munkák javarészét.