Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Karácsonyi beszélgetések

A karácsony előtti időszakban mintha kicsit jobban odafigyelnénk egymásra. Ezekben a napokban nagyobb az adakozókedvünk, a szegények, az elesettek, a rászorulók több támogatást kapnak, a közelgő ünnepek megnyitják a szíveket azok előtt, akik nélkülöznek. Ám szerencsére sokan vannak, akik nem kizárólag ebben a gyorsan tovatűnő pár hétben nyújtanak segítséget embertársaiknak, hanem az egész évük erről szól, ez tölti ki az életüket. Karácsonyi lapszámunkban őket mutatjuk be, akik itt élnek velünk, köztünk a Hegyvidéken.

Karácsonyi beszélgetések: Dévény Anna - „Etna néni”jutalma a gyógyítás

Két éve készítettem vele az ünnepek előtt egy interjút. Akkor azt mondta, egész esztendőben karácsonya van, hiszen a szeretetből bőven jut neki a 365 napban. És – ezt csak én teszem hozzá – dupla ennyit ad is minden percben. Ám Dévény Anna idei karácsonya nem biztos, hogy nyugodt lesz. Az alapítvány ugyanis, ahol nagyon sok gyereknek és baleseti sérültnek adta, adja vissza a mozgás örömét, veszélyben van.

Karácsonyi beszélgetések: Morva Emília (Magyar Máltai Szeretetszolgálat) - Mindenkinek legyen meg a saját története!

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei az ország több pontján készülnek a karácsonyra, segítik a rászoruló családokat. Adományokat gyűjtenek és osztanak, meleg étellel és ajándékokkal várják a nélkülözőket, egyedülállókat. Morva Emíliával, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat regionális vezetőjével egyebek mellett arról beszélgettünk, hogy a segítségnyújtás intézményesített keretein túl mit tehetünk mi magunk másokért, egymásért.

Karácsonyi beszélgetések: Beregszászi Olga - Határtalan szeretet

Beregszászi Olga Kárpátalján, Beregszászon született, magyar édesapa és ukrán édesanya gyermekeként. Zenei tanulmányait Ungváron végezte, majd Moszkvában a Színművészeti Akadémia hallgatója lett. A diploma kézhezvétele után Magyarországra jött, ahol a budapesti Színművészeti Főiskolára különleges hallgatóként nyert felvételt. Volt a Madách, a kaposvári Csiky Gergely, a Gyermekszínház és az Arany János Színház tagja, az utóbbi években független előadóként zenés irodalmi, illetve sanzonesteket, egész estés önálló koncerteket ad. A MOM Kulturális Központban évek óta hatalmas siker övezi Száz perc száz emberért című koncertjét. A jótékonysági előadásból származó adományokat a művésznő személyesen juttatja el a legrászorultabb idős emberekhez, nagycsaládosokhoz.

Karácsonyi beszélgetések: Iring Zoltán (XII. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ) - Odafigyelést a problémák hárításahelyett!

A Beethoven utcában működik a XII. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ. Az intézmény fő feladatai közé tartozik, hogy segítse a családok alkalmazkodóképességét az átmeneti gondok – például munkahely elvesztése, adósság, családi együttélést nehezítő konfliktusok – idején, megoldásokat találjon a veszélyeztetett helyzetben élő gyerekek esetében, illetve biztosítsa a pszichiátriai betegek nappali és közösségi ellátását. A családsegítő vezetőjével, Iring Zoltánnal arról beszélgettünk, hogy a téli, különösen a karácsonyváró időszak az anyagiak mellett jelent-e lelki terhet az embereknek.

Karácsonyi beszélgetések: Lévai Anikó - Ne csak halat, hálót is!

Lévai Anikó a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, alapító tagja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének, öt gyerek édesanyja – és Magyarország miniszterelnökének a felesége. E szerepei mellett és keretében adventi adománygyűjtést szervez, mézeskalácsot süt családok átmeneti otthonában élő gyerekekkel, önkéntesként szűrővizsgálattal járja Székelyföldet – és mint minden anya, készül a karácsonyra.

Karácsonyi beszélgetések: Hardi Richárd - Richárd testvér Kongóban operál

A szemészorvos Hardi Richard 1958-ban született Budapesten, hatgyerekes család negyedik gyermekeként. Általános iskolai éveit a Kiss János altábornagy utcai iskolában végezte el, majd az Arany János Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Édesapja munkája miatt kamaszkorában szüleivel és három testvérével Algériába utazott. Afrika iránti vonzalma ekkor alakult ki véglegesen. Az orvosi egyetemet már itthon végezte, szemészeti szakvizsgájának elvégzése után a Nyolc Boldogság Közösségbe lépett. 1995 óta dolgozik Kongóban.

Hegyvidék SE: a legprofibb amatőr csapat

Bennmaradást és minél több támogatót kíván karácsonyra csapatának és egyesületének Bajzik József, a Hegyvidék SE labdarúgóinak vezetőedzője. Ami rajtuk múlik, meg is teszik: jó úton haladnak a nagy átszervezés miatt sokkal nehezebben elérhető BLSZ I-es tagság megtartásában. S ha ez sikerül, talán a segítők is megjelennek.

Góbajnokság a Hegyvidéken

A Hegyvidék adott otthont a harmincötödik alkalommal kiírt Magyar Nyílt Góbajnokság utolsó kvalifikációs versenyének. A három legjobb magyar állampolgárságú játékos bejutott a viadal döntőjébe.

Mozgásszervi szűrés az iskolákban

Befejeződött az önkormányzati fenntartású általános és középiskolákba járó diákok mozgásszervi szűrése. A program keretében az ősszel mintegy ezernégyszáz vizsgálatot végeztek el, a gyerekek közel felénél derült fény valamilyen ízületi, csontrendszeri elváltozásra, illetve lúdtalp jelenlétére.

Téli gyógyteák

Ahogy hidegre fordul az idő, egyre jobban esik egy csésze meleg tea. Akkor pedig még inkább, ha az őszies időjárás kellemetlen hatásaként mind sűrűbben fújjuk az orrunkat. Ilyenkor jön el az ideje a megtermelt vagy gyűjtött gyógynövények felhasználásának.

Bioétel-készítés – óvodás szemmel

Egészséges és finom ételeket enni jó dolog, de még jobb, ha azokat együtt készíthetjük el – erre emlékeztetnek azok a kedves gyermekrajzok, amelyeket a Bionap az Óvodában című rendezvénysorozat keretében készítettek el a kerületi óvodások. A legszebb rajzokat a Mammut Bevásárlóközpontban állították ki.

Ünnepi terülj, terülj asztalkám!

Idén igyekeztünk olyan ünnepi fogásokkal előrukkolni, amelyekből mindenki kedvére választhat nemcsak szentestére, a vacsorához, hanem a többi napra és szilveszterre is.

Karácsonyi díszítések

Az ünnep közeledtével először az üzletek, aztán – ahogy időnk engedi – lakásaink is karácsonyi díszbe öltöznek. A díszek legtöbbje növényekből készül, de elkészítésük sokszor nehezebbnek tűnik, mint amilyen valójában. Megpróbálunk egy kis bátorítást és segítséget adni a kísérletezéshez!

A Hegyvidék régiföldmérési jelei (7.) - Határkövek a Hegyvidék területén

Akár városi sétáink, akár erdei-mezei kirándulásaink során gyakran találkozhatunk a földmérők munkájának tárgyi jeleivel. Sokszor nem is sejtjük, mibe botlottunk bele, s gyakran azok sem tudják, mekkora várostörténeti értékek e tárgyak, akiknek feladatuk lenne, hogy ápolják és megvédjék ezeket. Sorozatunk ilyen földmérési jelekről szól.

Úgy születik a vers, mint a kisgyermek

„Mindenki gyermekkorában írja első versét, aztán az okosabbak abbahagyják” – magyarázta nagy adag öniróniával Kányádi Sándor, hogyan is lesz az emberből költő. A mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja a tőle megszokott szerénységgel és humorral mesélt magáról és munkáiról a Jókai Mór iskola alsós diákjainak szervezett rendhagyó irodalomórán.

Rászorulókon segítenek a hegyvidéki gyerekek

Adni és kapni ugyanolyan jó – vallják a hegyvidéki iskolák tanulói is, akik az adventi időszakban összefogtak, hogy adománygyűjtésekkel és különböző ajándékokkal, felajánlásokkal tegyék szebbé a rászorulók karácsonyát. Az intézmények nem csupán az önkormányzat „Az angyalok a Földön járnak” jótékonysági akciójához csatlakoztak, hanem saját segítő programokat is szerveztek.

Egy helyre költöznek az önkormányzat irodái

Januártól már a polgármesteri hivatal Böszörményi úti épületében találjuk meg azokat az önkormányzati irodákat, amelyek eddig külső helyszínen működtek. A hivatalon belül szintén lesz helycsere annak érdekében, hogy a nagyobb ügyfélforgalmat bonyolító irodák a könnyebben megközelíthető földszinti helyiségekbe kerüljenek.

Édes Napok karácsonyig

Most már aztán tényleg beszerezhető mi szem-szájnak ingere a Hegyvidék adventi vásárain! Ha nem az önkormányzat mellett, vagy a Kulturális Szalonban, akkor a MOM Park előtt megnyílt Édes Napok forgatagában.

Szigorúbb szankciók a parkolással trükközőkkel szemben

A külföldi rendszámukkal visszaélő, valamint a rendszámukat parkoláskor szabálytalanul leszerelő autósok előtt immár a Hegyvidéken is bezárul a kiskapu: a kerékbilincselés bevezetésével a jövő év elejétől nem úszhatják meg, hogy a várakozási övezetben díjfizetés nélkül, illetve a közterületeken szabálytalanul parkoljanak.

Közmeghallgatás: idén is fókuszban a közlekedés

A tavalyihoz hasonlóan az idei közmeghallgatáson is a közlekedési problémák miatt érkezett a legtöbb panasz az önkormányzat vezetéséhez: a füstöt okádó buszok, a száguldozó autók, a parkolási nehézségek, valamint a rossz állapotú, vagy hiányzó járdák, utak miatt több lakó is felszólalt a fórumon.

Jelentős változásokkal számol a jövő évi költségvetés koncepciója

A képviselő-testület idei utolsó ülésén elfogadta az önkormányzat 2013-as költségvetésének koncepcióját, amely alapján a következő esztendő gazdálkodását a csökkenő feladatokhoz, ezzel összefüggésben pedig a szűkülő forrásokhoz kell igazítani. Az önkormányzati feladatellátás változásaihoz kapcsolódik az új állami iskolafenntartóval kötendő megállapodás is, melynek pontos tartalmáról szintén most döntött a testület.

Kedvezményes kutyachip a nyugdíjas gazdáknak

Jövőre már csak chippel lehet kutyát tartani. Az elektronikus szerkezet előnye, hogy az állatok egyszerűen azonosíthatók, így az elkóborolt kedvencek is könnyebben hazakerülhetnek. A beültetés árát a törvény 3500 forintban maximálta, de a kerület támogatásával az itt élő nyugdíjasok 500 forintért elvégeztethetik a chipezést az önkormányzat állatorvosánál.

A kerületi kisebbségek egy esztendeje (2.)

Aktív résztvevői a hegyvidéki társadalmi életnek az itt élő nemzetiségek, amelyek művészetük és hagyományaik bemutatásával, illetve életben tartásával nagyban hozzájárulnak a XII. kerület kulturális sokszínűségéhez. A kisebbségi önkormányzatok minden évben közmeghallgatáson számolnak be tevékenységükről – ezúttal a görögök, a horvátok és a szerbek idei esztendejét foglaljuk össze.

„A szeretet a legfontosabb”

Bár a kerület szociális ellátórendszerének valamennyi munkatársa méltó a Hegyvidéken élők elismerésére, közülük minden évben csupán egyvalaki kaphatja meg az önkormányzat Szociális Ellátásért Díját. Idén a képviselő-testület úgy határozott, hogy a Normafa Gondozási Központban működő idősek klubját vezető Kornfeld Anette szolgált rá leginkább a közösség háláját kifejező kitüntetésre. A díjazottal beszélgettünk.

Segítség hegyvidéki hajléktalanoknak

Kiutat mutathat a hajléktalanlétből az az új program, amit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat indított a kerületben a Hegyvidéki Önkormányzat támogatásával. Tizenkét fedélnélkülinek segítenek otthont, munkát találni, valamint egy új szakma tanulásának lehetőségét is biztosítják azoknak, akik erre igényt tartanak.

Fedezzük fel a betlehemeket!

Már állnak a Hegyvidéken az óvodák, iskolák, egyházak, alkotóművészek, cégek és más helyi közösségek által készített betlehemek. Az adventi készülődés jegyében, mindannyiunk örömére felépített jászlak vízkeresztig, január 6-ig díszítik az utcákat, tereket. Harmincegy alkotást láthatunk szerte a kerületben, egy jó kirándulásnak néz elébe, aki nekiindul megtekinteni az összest.

Nyereményjáték

Fotózza le a XII. kerület valamely nevezetes, szép pontját! Beküldési határidő: 2013. január 7. Nyeremény: 5 db 8 Gb-os microSD memóriakártya a Samsung Zrt. jóvoltából.

Szociofónia

Nem egy új keletű betegségről, hanem a fényképzés legújabb irányáról szeretnék írni. Többéves tükörreflexes gyakorlatom miatt gyanakodva vettem kezembe a Samsung Galaxy Camera nevű kütyüt. Kütyü, mert hátulról (okos)telefon, elölről egy kompakt kamera, és még mindig nem tudom, hogy igazán minek nevezzem, de azt tudom, megszerettem!