Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Ha_nyar_akkor_fagylalt1

Ha nyár, akkor fagylalt!

Egyelőre nehéz kitalálni az égiek gondolatait: néha hirtelen beköszönt a nyár, hogy aztán pár nappal később ugyanolyan gyorsan el is tűnjön. Egy „nyári tartozékot” azonban egészen bizonyosan az idén sem kell nélkülöznünk: a fagylaltot!

Nyaron_nyarson

Nyáron nyárson

Aligha van élvezetesebb foglalatosság a nyár esti grillezésnél, nyárson sütésnél. A frissen sütött húsok, pecsenyék ízesítésének ezernyi módja ismeretes, ezek között rangos helyet foglal el a pácolás. Ezúttal egy gyümölcsecetes húst ajánlunk.

Mocsari_hibiszkusz1

Mocsári hibiszkusz: este elhervad, reggel kinyílik

A hibiszkuszok – vagy magyarul mályvák – társasága egyike a legszínesebb, legváltozatosabb növénycsoportnak. Tagjai között éppúgy akad színes szobanövény, ahogyan sövénynek ültetett bokor is. A mocsári hibiszkusz ma még ritkán látott kerti virág, pedig tulajdonságai alapján sokkal több kertben ott lenne a helye.

Szabadegyetem_a_szajbetegsegekrol

Szabadegyetem a szájbetegségekről

A leggyakoribb szájbetegségek és szájsebészeti sérülések kezeléséről, valamint a megelőzéssel kapcsolatos tudnivalókról szólt az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem nyári szünet előtti utolsó előadása. Dr. Katona József főorvos egyebek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy a száj elváltozásainak jó része életmódváltással elkerülhető lenne.

Erdojaro_kisokos_kiranduloknak

Erdőjáró kisokos kirándulóknak

A jó idő beköszöntével egyre többen indulnak hosszabb-rövidebb kirándulásokra a budai hegyekbe. Különösen népszerű a Normafa környéke, ahová a viszonylag könnyű terepnek és a kiépített erdei útvonalaknak köszönhetően a gyermekes családok is szívesen ellátogatnak. Bár a tapasztalatok szerint a többség betartja a természetjárás íratlan szabályait, mindig akadnak olyanok, akik – leginkább a szükséges ismeretek hiánya miatt – kárt okoznak az erdőkben. Összeállításunkban a legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttük egybe.

A_megoldas_a_reszletekben_rejlik

A megoldás a részletekben rejlik

Európai uniós pályázatot nyert a hegyvidéki 3DHISTECH Fejlesztő Kft., amely a digitális patológia úttörőjeként több mint tizenöt éve tervez és gyárt úgynevezett virtuális mikroszkópokat. A szövettani minták előkészítéséhez, digitalizálásához, értékeléséhez és tárolásához nélkülözhetetlen egészségügyi hardver- és szoftverrendszerekről, illetve a pályázat részleteiről Szecsődy Kristófot, a cég kommunikációs munkatársát kérdeztük.

Barkibol_lehet_hires_matematikus

Bárkiből lehet híres matematikus

A Norvég Tudományos Akadémia döntése értelmében, a diszkrét matematikában és az elméleti számítástudományban elért eredményei elismeréseként, az idén Szemerédi Endre vehette át a matematika Nobel-díjaként számon tartott Ábel-díjat. Az Egyesült Államokban tanító professzor nemrégiben egykori alma materében, az Arany János iskolában tartott előadást, amelyen nem csupán a matematikáról beszélt.

Jol_szamolnak_a_viranyosi_iskolasok

Jól számolnak a Virányos-iskolások

A hegyvidéki oktatási intézmények kiemelt figyelmet fordítanak a természettudományos tárgyakra, nem meglepő tehát a sok kiugró eredmény, amit a diákok elérnek. Nemrégiben a Virányos Általános Iskola a vándorkupával tért haza az Amfiteátrum Matematikaversenyről, míg ugyanott egyéniben Vankó Milena a második helyen végzett.

Diana_RG_Gala

Diana RG Gála – nem csak lányokkal

Három iskola több mint száz diákja vett részt a második alkalommal megrendezett Diana RG Gálán. A ritmikus gimnasztika mellett a mindennapos mozgást is népszerűsítő programon a gyerekek mellett szerepet kaptak a szülők is, akik látványos bemutatójukkal bizonyították, hogy ezt a sportágat idősebb korban is el lehet kezdeni.

A_tanito_akkor_siekres_ha_a_gyerekek_boldogok1

„A tanító akkorsikeres, ha a gyerekek boldogok”

A pedagógusnap alkalmából Teleki Blanka-díjat adott át Balog Zoltán miniszter Koncz Marának. A harminchárom éve a Kós Károly iskolában dolgozó pedagógus a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, szociális vagy egészségügyi okok miatt különleges gondoskodást igénylő gyerekek felzárkóztatása terén elért eredményei elismeréseként kapta a magas állami kitüntetést.

A_jovo_elottuk_all

A jövő előttük áll

Száz esztendeje nyitotta meg kapuját a Városmajori Óvoda. A centenáriumra nagyszabású ünnepséggel emlékeztek az intézményben június elején.

Nemetvolgy1

Hegyvidéki városrészek - Németvölgy

Sorozatunkban a XII. kerület városrészeit mutatjuk be. A Hegyvidéket tizennyolc különböző terület alkotja, ezek kialakulása, földrajzi viszonyai számos érdekességet tartogatnak, ami nemcsak a helytörténet szerelmeseit, hanem valamennyi olvasónkat érdekelheti. A Németvölgy története az ókorig nyúlik vissza, a terület nagyon sokáig városszéli, csendes környéknek számított. Leghíresebb épülete a MOM gyárüzeme.

Szazeves_a_viranyosi_tisztviselotelep

Százéves a virányosi tisztviselőtelep

Kevesen tudják, hogy a bírák és ügyészek kissvábhegyi lakónegyede mellett egy másik tisztviselőtelep is épült a Hegyvidéken, a virányosi Dániel út és Kiss Áron utca környékén. Az immár százéves telep történetét Bognár Gábor művészettörténész mutatta be a Virányosi Közösségi Házban tartott előadásában.

„A zene az, ami a csendből hiányzik”

Ami a világnak Ennio Morricone és Nino Rota, az nekünk Vukán György – és nem csak nekünk… A többi mellett Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas zongoraművész, zeneszerző június közepén a Hegyvidék díszpolgára lett. Vukán György törzshelyére, a Maros utcai volt John Bull Pubba invitált bennünket – itt játszik hétfő esténként zenésztársával, barátjával, Berkes Balázzsal –, hogy sok egyéb mellett tehetségről, szeretetről, elkötelezettségről beszélgessünk.

Tanevzarok_a_Hegyvideken

Tanévzáró rendezvények a Hegyvidéken

Oktatási és közművelődési intézmények vezetői számára tartott tanévzárón értékelték az idei munkát az önkormányzat vezetői a MOM Kulturális Központban, a Hunniareg Pedagógiai Intézet Budai Módszertani Központja pedig az Arany János iskolában rendezett évzáró gálaestet. A kerület vezetői mindkét rendezvényen áttekintették az idei eredményeket és tapasztalatokat.

Szunidei_tabor_korkep1

Szünidei táborkörkép gyerekeknek

Itt a nyár, elkezdődött a vakáció, ami a gyerekeknek öröm, a szülőknek azonban sokszor komoly fejtörést okoz. Szerencsére a hegyvidéki családok az átlagosnál lényegesen jobb helyzetben vannak, hiszen a XII. kerület bővelkedik szünidei programokban, így mindenki megtalálhatja a gyermekének leginkább megfelelő elfoglaltságot. Összeállításunkban – a teljesség igénye nélkül – a helyi nyári táborozási lehetőségeket gyűjtöttük csokorba.

Nagyszabasu_fovarosi_csatornafejlesztes

Nagyszabású fővárosi csatornafejlesztés

Nagy jelentőségű csatornázási projekt munkálatai indulhatnak el másfél év múlva a fővárosban, aminek keretében közel húszezer lakást kötnének rá a közműhálózatra. A Hegyvidéken hat kilométernyi új csatorna épülhet.

Egykori_uttortok_a_gyermekvasuton

Egykori úttörők a gyermekvasúton

Egy napra visszatértek a régi úttörővasutasok a mostani gyermekvasutasok közé. Az egykori „pajtások”, akik ma is a MÁV-nál dolgoznak, ifjú kollégáikkal együtt teljesítettek szolgálatot, s közben arra is jutott idő, hogy elmeséljék, évtizedekkel ezelőtt hogyan zajlott az élet a gyerekközösséget összekovácsoló kisvasúton.

Megujul_a_Normafa_Idosek_Otthona

Megújult a Normafa Idősek Otthona

Komfortosabbá váltak a körülmények a Normafa Idősek Otthonában: az Európai Unió támogatásával korszerűsítették a központi kazánt, valamint új, hőszigetelő nyílászárókat építettek be, hogy egyenletesebb hőmérsékletet biztosítsanak az idős lakóknak. A teljes beruházás több mint 200 millió forintból valósult meg.

Kedvezmenyes_uszodaberlet_a_diakotthonok_lakoinak

Kedvezményes uszodabérlet a diákotthonok lakóinak

A Normafa Idősek Otthonában működő uszodát a bentlakók mellett „külsősök” is látogathatják, például azok a környékbeli futók, akik a kocogás után szívesen ellazulnának a vízben. A hely üzemeltetői támogatják, hogy a rászoruló gyerekek, fiatalok is rendszeresen úszhassanak, ezért kedvezményes bérleteket ajánlottak fel a közeli gyermek- és diákotthonok lakóinak.

Fitness Night: az őrületes edzések éjszakája

Különleges hangulatú éjszakai szabadtéri edzésekkel, változatos csoportos órákkal és az egészségvédelemmel, valamint a szabadidősporttal kapcsolatos szemináriumokkal várta a mozgás szerelmeseit Budapest egyik legnagyobb fitneszpartiján a Lite Wellness Club – Hegyvidék. A hagyományos kerületi programnak számító, immár hatodik Nivea Fitness Nighton több mint ötszázan élték át a közös sportolás élményét.

Női labdarúgás:bajnok felnőttek, remeklő utánpótlás

Túlzás nélkül fantasztikus fél éven van túl a Hegyvidék SE másodosztályban vitézkedő női labdarúgócsapata: a hölgyek pontveszteség nélkül zárták a tavaszi szezont, így végül tízpontos előnnyel szerezték meg a bajnoki címet. A jövő is biztosítottnak tűnik, ugyanis a Luganóban megrendezett nemzetközi labdarúgótornán az U17-es korosztály ezüst-, a Húsvéti-kupa legjobb csapatának választott U14-es lányok pedig bronzérmesek lettek. A sikerekről Dénes András szakosztályvezetővel beszélgettünk.

Új gyalogátkelőhely a BAH-csomópontban

Nemcsak az útburkolat újult meg, hanem a gyalogosok igényeihez igazodó forgalomtechnikai átalakítások is történtek a BAH-csomópont nyugati részén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) beruházásának eredményeképpen.

Eltűnnek a kerületi kátyúk

A tavasszal elvégzett, illetve folyamatban lévő munkák mellett az idei évre tervezett útfejlesztésekről esett szó a Hegyvidéki Útfejlesztési Testület (HUT) tanácskozásán. A civilekből álló választott testület határozatot hozott a dugódíjjal kapcsolatban: arra kérik a fővárost, hogy kizárólag a pesti oldalon jelöljenek ki behajtási övezetet vagy övezeteket.