Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
A_szegenyek_csodaszere

A szegények csodaszere

Kóstolták már az idei, friss fokhagymát? Páratlan az íze, nincs még egy hozzá hasonlítható fűszernövény. A mindentudók is megakadnak, amikor egyetlen mondatban kellene összefoglalni ezernyi előnyét. Maradjunk annyiban, hogy a „legbüdösebb varázsszer”, rendszeres fogyasztása visszaadja az elveszett erőt, hosszú élettel megajándékozva élvezőjét!

Tavaszi méregtelenítés gyógynövényekkel

Tavasszal, ahogy a természet megszépül, valahogy elhasználtnak kezdjük érezni magunkat. Ilyenkor kezdődik a diéták szezonja; még elég sok idő van nyárig, az alapanyagok palettája is egyre szélesebb, és a téli visszahúzódás után jól is esik törődni kicsit magunkkal.

Szabadegyetem_az_erelmeszesedesrol

Szabadegyetem az érelmeszesedésről

Az érelmeszesedés, illetve a miatta kialakuló betegségek megelőzéséről esett szó az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem legutóbbi programján. Dr. Kiss Béla, a Szent János Kórház hármas számú belgyógyászati osztályának kardiológus főorvosa előadásában a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy megfelelő életmóddal jelentősen csökkenthető az érhálózat kóros elváltozásának esélye.

Osszefogassal_az_agyverzes_ellen

Összefogással az agyvérzés ellen

Szomorú tény, hogy a magyarországi statisztikákban ma már a harmadik vezető halálok az agyi infarktus és az agyvérzés. Az „Új Morbus Hungaricus” elleni harcot tűzte zászlajára a hegyvidéki székhellyel működő Nemzeti Stroke Prevenciós és Rehabilitációs Liga, amely – közhasznú civil szervezetként – ingyenesen biztosítja segítségnyújtó tevékenységét a rászorulók számára.

Nem_helyette_-_vele

Nem helyette – vele

Kiemelt feladatának tekinti az idősellátás színvonalának folyamatos emelését az önkormányzat, amely három évvel ezelőtt a három addigi gondozási központból létrehozta a Hegyvidéki Egyesített Gondozási Központot. A három telephelyen számos programmal igyekeznek könnyebbé tenni az idősek mindennapjait. A szolgáltatások körébe tartozik a szociális étkeztetés, a házi és a jelzőrendszeres segítségnyújtás biztosítása, valamint a nappali ellátás keretében különféle klubok és a nemrég megnyílt Kulturális Szalon üzemeltetése.

A_jo_kutyatartot_szereti_a_kornyezete1

A jó kutyatartót szereti a környezete

„A kutyások csak akkor tudnak másokkal együtt harmóniában élni a városban, ha elnyerik környezetük szimpátiáját” – véli Korom Gábor, aki szerint a kulturált kutyatartáshoz hozzátartozik az is, hogy mindig eltakarítjuk kedvencünk piszkát. A Népszigeti Kutyaiskola vezetője, a Tükör módszer alapítója a városban tartott kutyák és gazdáik kapcsolatáról beszélt a MOM Kulturális Központ kupolatermében.

Kullancsszezon

Kullancsszezon: tények és hiedelmek

A Magyarországon előforduló negyvenkét kullancsfaj közül alig fél tucat veszélyes az emberekre, illetve a háziállatokra. Ezek az apró vérszívók azonban súlyos betegségek, a Lyme-kór és a vírusos agyvelőgyulladás hordozói lehetnek, ezért nagyon fontos, hogy felkészüljünk ellenük. A legfontosabb a megelőzés, amibe a kirándulások utáni kullancsvizit mellett a védőoltás is beletartozik.

A_sport_szeretetere_nevel_a_svabhegyi_testnevelo

A sport szeretetére nevel a svábhegyi testnevelő

Hajdú Attila, a Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola testnevelője nemrégiben vette át a „XII. kerület sportjáért” díjat. A pedagógus a Hegyvidék sportéletének fellendítése, valamint a tehetséggondozás terén elért eredményei elismeréseként részesült a kerületi sportvezetők, edzők és testnevelők számára adható legmagasabb kitüntetésben.

Hegyvidéki Olimpia

A Hegyvidéki Önkormányzat és a XII. kerületi Szabadidősport Központ először két évvel ezelőtt hívta ötkarikás játékokra a kerületi iskolák ötödik osztályos tanulóit. Az ókori verseny hangulatát és külsőségeit megidéző Hegyvidéki Olimpián május 12-én már tíz általános iskola tizennégy városállama vesz részt.

Tovatuno_hivatali_hanguat

Tovatűnő hivatali hangulat

Színes rajzokkal, festményekkel és agyagmunkákkal örökítették meg családi élményeiket a kerületi önkormányzati fenntartású óvodába járó gyerekek. Az alkotásoknak köszönhetően szinte megfiatalodtak a polgármesteri hivatal öreg falai.

Csak_humorerzekkel_lehetett_elviselni1

"Csak humorérzékkel lehetett elviselni"

A Barabás Villa igyekszik időről időre népszerű, sokakat érdeklő vendégeket fogadni sikeres pódiumbeszélgetés-sorozatában. A legutóbbi rendezvényen a Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőt, Jankovics Marcellt Kondor Katalin kérdezte grafikusként, könyvillusztrátorként, kultúrtörténészként, íróként és politikusként szerzett érdemeiről, tapasztalatairól.

Seta_a_Szechenyi-hegyen

Séta a Széchenyi-hegyen

Nagy volt a forgalom április utolsó szombatján a Széchenyi-hegyen. Önkéntes szemétszedők az önkormányzat kezdeményezésére az eldobált hulladéktól tisztították meg a környéket, mások a Magyar Televízió alapításának ötvenötödik évfordulóját ünnepelték ugyanott. Egy csapatnyi kiránduló pedig helytörténeti séta keretében ismerkedett a hegy múltjával.

Kuzdelmek_szobrokban

Küzdelmek – szobrokban

Kihasználták, becsapták, megverték, sokszor ellehetetlenítették az életét. Nagy János felvidéki szobrászművész küzdelmeit szobrokba öntötte, és elhozta nekünk a Hegyvidékre.

Az elfeledett polihisztor

A Jancsó Benedek emlékezete című tudományos kötetről tartottak előadással egybekötött könyvbemutatót a Barabás Villában. A Jancsó alapítványnak köszönhetően a több mint hatvan éve elfeledett géniusz talán ismét elfoglalhatja azt a pozíciót, amit az életműve alapján megérdemelne.

Jelentkezesi_csucs_az_altalanos_iskolakban

Jelentkezési csúcs az általános iskolákban

Hosszú évek óta a legtöbb tanköteles kisdiák jelentkezett a kerületi általános iskolákba, ami komoly kihívást jelentett a fenntartó Hegyvidéki Önkormányzat számára. Szerencsére a demográfiai folyamatok nem érték váratlanul a döntéshozókat, így a szabad iskolaválasztás elvét szem előtt tartva a kerületi jelentkezők döntő többségét a kiválasztott intézményben sikerült elhelyezni. Ez komoly eredmény, hiszen az oktatási törvény értelmében egyedül a körzetes gyerekeket kötelező a lakhely szerinti általános iskolába felvenni.

Kapcsolda_diakokkal

Kapcsolda diákokkal

A Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulói ismét megtapasztalhatták, hogy a másság korántsem a kevesebb szinonimája. Az intézmény harmadik alkalommal csatlakozott a Szalay Kriszta színművész által életre hívott Országos Kapcsolda Programhoz. A kilencedik évfolyamosok idén is a Gennaro Verolino iskola és gyermekotthon diákjait látták vendégül.

Miniszteri_elismeres1

Miniszteri elismerés – nem ok nélkül

Pőcze Júlia Alexandra, a Tamási Áron Általános Iskola és Két Tannyelvű Német Nemzetiségi Gimnázium nyolcadikos tanulója április elején vette át a „Magyar Köztársaság jó tanulója – jó sportolója 2011” elismerést Réthelyi Miklós minisztertől, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőjétől. Ha az alábbi beszélgetést olvasva valaki úgy érzi, nagyon felnőttes, komoly szavak ezek egy tizennégy éves kislánytól, az nem e sorok szerzőjének az érdeme…

A_Kodaly-modszer_szerint_tanitunk

„A Kodály-módszer szerint tanítunk”

Az amerikai Connecticutból érkező Roger Ludlowe középiskola, illetve a Solti György Zeneiskola vonószenekarai adtak fergeteges sikerű koncertet a Maros utcai intézmény nagytermében. A közös fellépés ötletéről és az előkészületekről Kocsisné Dióssy Krisztina, a zeneiskola igazgatója és Gjorgi Kroqi, a vendégek karnagya beszélt lapunknak.

Viragfalszoves_es_kisallat-bemutato1

Virágfalszövés és kisállat-bemutató

Az első Föld napját Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére 1970. április 22-én tartották meg az Egyesült Államokban. A kilencvenes évektől a kezdeményezés világméretűvé vált, ma már több mint 125 országban szerveznek környezetvédelmi programokat ezen a napon. A Hegyvidéken az óvodák és az iskolák ezúttal is szemléletformáló rendezvényekkel csatlakoztak az eseményhez.

Magyar_es_szlovak_testveriskolak_maskent

Testvériskolák – másként

Nemrégiben nemzetközi kutatás indult szlovákiai és budapesti tanulók világszemléletének vizsgálatára. A kutatás négy felvidéki település (Alistál, Nádszeg, Nyárasd, Pozsonyeperjes) magyar tannyelvű alapiskolája, valamint négy XII. kerületi iskola (ELTE-gyakorló, Kós Károly, Németvölgyi, SOTE-gyakorló) negyedikes tanulóinak dolgozataira épül. Az eredményről lapunk is beszámol majd, ezúttal azonban egy – a vizsgálat hozadékaként létrejött – újszerű testvériskolai kapcsolatról lesz szó.

Csillebércen épül fel a CERN adatközpontja

Kiemelkedő jelentőségű informatikai beruházás valósulhat meg a Hegyvidéken: az MTA csillebérci kutatóintézetében hozzák létre a svájci központú Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, azaz a CERN első szintű adatközpontját. Itt tárolják és kezelik majd a világ legnagyobb részecskegyorsítójában folytatott kísérletek során keletkező hatalmas adatmennyiséget.

Hatmilliardos_fejlesztes_az_onkologian

Hatmilliárdos fejlesztés az onkológián

Modern gyógyászati és diagnosztikai eszközökkel felszerelt, világszínvonalú sebészeti tömbbel gazdagodott az Országos Onkológiai Intézet. Az európai uniós pályázati támogatásból felépült több mint kilencezer négyzetméteres épületszárnyban hat műtő, valamint egy hetvennyolc ágyas fekvőbeteg-részleg is helyet kapott. Az utóbbi évek egyik legjelentősebb egészségügyi beruházásához a Hegyvidéki Önkormányzat a hatósági engedélyeztetési eljárás felgyorsításával, valamint a területre érvényes szabályozási terv módosításával járult hozzá.

Jardaepites_az_Irhas_arokban

Járdaépítés az Irhás árokban

A beruházó főváros ígérete szerint június közepéig befejeződik az Irhás árok tavaly megkezdett átépítése. A „Dél-budapesti régió vízrendezése” uniós kiemelt projekt keretében javarészben már elkészült a nyílt esővíz-elvezető béléscsövezése, illetve mintegy 240 méter hosszú szakaszon az árok lefedése. A fejlesztéshez kapcsolódva a szomszédos XII. és XI. kerületi önkormányzat járdaépítéssel teszi biztonságossá a gyalogos közlekedést.

Megerkeztek_az_uj_diakigazolvanyok

Megérkeztek az új diákigazolványok

A napokban adták át az igénylőknek az újfajta diákigazolványok első példányait. A Nemzeti Egységes Kártyarendszerbe illeszkedő, korszerű chippel ellátott igazolványok a korábbinál sokszínűbb alkalmazást tesznek lehetővé.

Erdemes_ujrraervenyesiteni_a_Hegyvidek_Kartaykat

Érdemes újraérvényesíteni a Hegyvidék Kártyákat

A kerületben élők, illetve az itt működő kereskedők, szolgáltatók számára egyaránt előnyöket kínál az önkormányzat által két és fél évvel ezelőtt indított Hegyvidék Kártya-program. A hegyvidéki vásárlók kedvezményeket kapnak, míg az elfogadóhelyek a forgalomnövekedésből profitálhatnak. A program örvendetesen bővül, a nyár elejére megjelenik a Hegyvidék Kártya-katalógus.

fuss_hegyvidek_720x345_jav

Fuss a csúcsra!

Május 20-án, vasárnap újra megrendezik a „Fuss a csúcsra” kilátófutást. Akik szeretnék legyőzni az Erzsébet-kilátó 134 lépcsőfokát, május 14-én 12.00-ig nevezhetnek a versenyre.
A_jo_magyar_bornak_nem_kell_ceger

A jó magyar bornak nem kell cégér

A rózsaszín minden árnyalatában játszó illatos rozék kellették magukat a Larus étterem teraszán és a Gesztenyés kertben május első hétvégéjén. A hagyományteremtő szándékkal először megrendezett Rosalia fesztiválon a legjobb magyar pincészetek díjnyertes nedűit, valamint a Larus válogatott ételkínálatát kóstolhatták meg a hazai ízek kedvelői.

Harminc_kobmeternyi_szemetet_szedtunk_ossze

Harminc köbméternyi szemetet szedtünk össze

Sok szemét összegyűlt a Föld napjához kapcsolódóan megrendezett Hegyvidéki Nagytakarításon, ami egyszerre jó és rossz hír. Örömteli, hogy eredményesen dolgoztak a lelkes önkéntesek, ez azonban azt is jelzi, hogy könnyű szeméthalmokra bukkanni a zöldterületeken, és bőven akad még takarítanivaló a Hegyvidéken.