Kortars_aradi_festmenyek

Kortárs aradi festmények

Ismét Arad szellemisége hatotta át néhány napig a polgármesteri hivatal első emeleti folyosógalériáját. A hét ottani alkotó tizenhárom műve rendkívüli színvilágával, karikatúraszerű, vagy éppen filozofikus üzenetével bizonyára sokak érdeklődését felkeltette.
Kölcsönös kiállítások, iskolák csereprogramjai, közös koncert, feledhetetlen aradi monodráma a MOM-ban – csak néhány a hosszú felsorolásból, amellyel Fonti Krisztina Arad és a Hegyvidék gyümölcsöző együttműködését illusztrálta a tárlat megnyitóján. „Két város között akkor működik igazán a kulturális kapcsolat, ha az élettel, tartalommal teli, ha azt minél több olyan programmal töltik meg a részt vevő partnerek, amelyek valóban gazdagítják mindkét felet” – fogalmazott az alpolgármester.
Nagyon fontos, hogy hasonló értékek találkozzanak egymással – hangsúlyozta köszöntőjében Bognár Levente, Arad alpolgármestere, aki elárulta, hogy városa megpályázza 2021-re az Európa Kulturális Fővárosa címet.
A hét aradi alkotó – Colta Onisim, Eisele-Szűcs Zoé, Kett-Groza János, Ódry Mária, Siska-Szabó Hajnalka, Stoica Corina és Tugulea Ioana – műveit élvezetes tárlatvezetéssel mutatta be a kiállítást szervező Siska-Szabó Hajnalka. „Az anyag betekintést nyújt a kortárs aradi képzőművészetbe, aminek sajátos atmoszférája, hangulata van, ebben rejlik az itt kiállítók egységessége is – mondta. – Több mű filozofikus eszmét sugall, gondolkodásra késztet, a valóságot mutatja be a művész szubjektív szemléletén keresztül.”
Siska-Szabó Hajnalka festményeit egy idei tárlaton már megismerhette a hegyvidéki közönség. Az élénk aradi művészéletet ecsetelve a festőnő lapunknak elmesélte, hogy a hetvenes években létrejött a zerindi képtár, az akkori értelmiségiek, főleg tanárok kezdeményezésére, adományozásokból. Ennek gyűjteményét gazdagítják az egy évtizedes múltra visszatekintő zerindi nemzetközi művésztelep alkotói, akiknek képeit többször láthattuk a XII. kerületben is.

nt