Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megerkeztek_az_elso_Erzsebet-utalvanyok

Megérkeztek az első Erzsébet-utalványok

Mindazok a hatvanadik életévüket betöltött belföldi nyugdíjasok, akik öregségi nyugdíjban részesülnek, nyugdíjuk nem haladja meg a 147 ezer forintot – azaz a 2013. január 1-jén érvényes minimálbér másfélszeresét –, és nincs adóköteles jövedelmük, március közepéig pályázhattak az üdülést támogató Erzsébet-utalványra. A hegyvidéki nyertes pályázók első visszaigazolásait április közepén adta át a kedvezményezetteknek Pokorni Zoltán országgyűlési képviselő.

„Az Erzsébet-kártya nagycsaládosoknak, szociálisan rászorulóknak, időseknek nyújt üdülési lehetőséget. Egyszerűek a szabályok, ötezer forintos önrésszel lehet különböző helyekre jelentkezni. A kormány támogatása nagyjából mindenütt ugyanannyi, ezért ha valaki előszezonban akar menni, hat-hét napot is eltölthet valahol, ha pedig főszezonban, akkor ez rövidebb idő, csak négy nap – nyilván ez alapján érdemes válogatni” – tanácsolta Pokorni Zoltán a Hegyvidéki Gondozási Központban összegyűlt pályázóknak az Erzsébet-utalványról szóló értesítések átadásakor.
Hozzátette, hogy aki már megkapta a visszaigazolást nyertes pályázatáról, mielőbb válassza ki úti célját, és kezdje el nyaralása megszervezését. Az országgyűlési képviselő tájékoztatása szerint olyan sokan jelentkeztek a programra, hogy időközben újra fel kellett tölteni azt a pénzügyi keretet, amellyel például az idős emberek üdülését támogatja a kormány.
Jáky Ildikó, a kerületi Fidesz-iroda vezetője, Pokorni Zoltán szociális ügyekért felelős munkatársa segített eddig is a hozzá fordulóknak a pályázatok benyújtásában, a gyakorlati tudnivalókról is ő tájékoztatta az érdekelteket: „Mindenekelőtt be kell fizetni ezt a bizonyos ötezer forintos önrészt, és utána várni a postást az Erzsébet-kártyával, amelynek a kézhezvétele után lehet akár személyesen bemenni a Báthory utcai központba, akár interneten keresztül lefoglalni a szálláshelyet.”
Aki ez utóbbit szeretné tenni, annak továbbra is szívesen segít az irodavezető. Jáky Ildikó emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenki legalább két-három helyszínt, illetve időpontot jelöljön meg, ahová és amikorra szállást foglal, hogy senkinek ne akkor kelljen új úti célt választania, amikor az elsőként megjelöltről esetleg kiderül, a kért időpontban már foglalt.
Az Erzsébet-program keretében első lépésben kétmilliárd forint értékben hirdették meg a pályázatot szociálisan hátrányos helyzetűek számára, üdülésük, pihenésük érdekében. Így a nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők, a nagycsaládosok, valamint a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi munkavállalók részesülhetnek üdülési támogatásban, amit állami tulajdonban lévő üdülőkben vehetnek igénybe a pályázat nyertesei.
A Hegyvidékről huszonöt nyugdíjas, két nagycsalád, öt közfoglalkoztatott és öt Erzsébet-tábori lehetőséget igénylő adta be jelentkezését a kerületi Fidesz-irodán keresztül (azok számát nem ismerjük, akik közvetlenül, saját e-mail címükről nyújtották be kérelmüket). Az irodavezető szerint eddig még egyetlen visszautasítás sem érkezett.

A. I.