Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Takaritas_a_gyepfoltnal

Takarítás a gyepfoltnál

A Természetvédelmi Polgárőrség tagjai a II. kerületi Than Károly Ökoiskola diákjaival közösen rendbe tették a Denevér úti védett gyepfolt egy részét. Az önkéntesek ezúttal nem szemetet, hanem kerti zöldhulladékot gyűjtöttek.
„A környékbeliek közül sokan nem is gondolnak bele, milyen kárt okoznak azzal, hogy a védett területre hordják a kerti hulladékot” – hívta fel a figyelmet Woynárovich András, a Természetvédelmi Polgárőrség elnöke. Mint elmondta, olyan lakókkal is találkozott már, akik szerint jót tesz a gyepnek, ha a lekaszált füvet, lenyesett ágakat, bokrokat idehozzák, úgy gondolják ugyanis, hogy mindebből egyszer majd humusz lesz, ami táplálja az őshonos növényeket.
Ez azonban tévhit, a zöldhulladékból kikerülő magok miatt számos új, nem őshonos növény jelenik meg a területen, ami felboríthatja a hely különleges ökoszisztémáját. Kevesen tudják, hogy a Denevér út mentén található kis, egyhektáros természetvédelmi terület fő értéke a nyílt, tűzköves dolomiton kialakult sziklagyep, amelyen számos védett faj él, köztük a leánykökörcsin, a vetővirág, a borzas szulák, továbbá a szürkés ördögszem, a magyar repcsény, a bunkós hagyma és a budai imola.
A Természetvédelmi Polgárőrség azt tervezi, hogy szórólapon hívja fel a környékbeliek figyelmét a védett gyepfolt értékeire, illetve arra, miért kell megóvni a területet a kerti hulladéktól. A felvilágosító tevékenységgel párhuzamosan a zöldhulladék-mentesítést is folytatják az elkövetkező hetekben. Ebben ismét segíti őket egy önkéntes munkára jelentkező csapat a Than Károly iskola 9. osztályából. Természetesen a közelben lakók jelentkezését is szívesen fogadják, amennyiben közreműködnének a munkában.
A Denevér úti gyepfolt rendbetételéhez a területet felügyelő fővárosi természetvédelmi őrszolgálat kért segítséget az önkéntesektől. Botfalvai Zsolt, a Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesület elnökhelyettese kiemelte: mielőtt hozzáláttak a takarításhoz, az őrszolgálat vezetőjével, Bajor Zoltánnal közösen átfésülték az érintett szakaszt, hogy kiderüljön, találhatók-e ott védett növények, amelyekre különösen vigyázni kell.

sz.