Olasz_diakok_budapesti_latogatasa

Olasz diákok budapesti időutazása

Kiemelt óraszámban sajátíthatják el a diákok a neolatin nyelveket a Tamási Áron iskolában. A tanulást segíti a testvériskolai program, amelynek keretében legutóbb az észak-olasz Bassano del Grappa középiskolájából érkeztek tanulók a Hegyvidékre.

Nulladik osztályban heti tizennégy, azt követően a hagyományos gimnáziumi évfolyamokon hetente négy órában tanulnak neolatin nyelveket a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnáziumba járó gyerekek. Méghozzá eredményesen, hiszen az intézmény rendre jól szerepel a különböző tanulmányi versenyeken.
Az olaszosok közül az utóbbi három évben többen bejutottak az OKTV második fordulójába, tavaly pedig élőbeszéd kategóriában két első és egy harmadik helyet szereztek, valamint ketten dicséretben részesültek. Letették névjegyüket a legrangosabb megméretésnek számító Festival d’Italiano versenyen is, ahonnan fordításban hozták el az első díjat. Teljesítményük értékét növeli, hogy vetélytársaik szinte kizárólag két tannyelvű iskolából érkeztek.
A sikerekben az intézmény pedagógusainak munkája mellett komoly szerepe van a hatékonyan működő testvériskolai hálózatnak, amelynek köszönhetően a tamásis gyerekek anyanyelvi környezetben csiszolhatják tudásukat. A kapcsolat kétirányú, hiszen diákcsereprogram keretében a külföldi iskolák tanulói is rendszeresen ellátogatnak a Hegyvidékre.
Márciusban az észak-olaszországi Bassano del Grappa középiskolájának tizenkettedikes tanulóit fogadták. „A csereprogram lényege, hogy a diákok egy hetet családoknál töltenek el, így jobban megismerik egymást és a házigazda országot. Most az olaszok jöttek hozzánk, ami a gyerekeknek kiváló lehetőség, hogy gyakorolhassák a nyelvet. A közösen töltött idő a vendégeinknek is hasznos, mert megtapasztalhatják, hogyan él egy hozzájuk hasonló korú budapesti fiatal” – sorolta a program előnyeit az iskola olasz kapcsolatait kialakító Csap Ágnes pedagógus.
A Tamási igyekezett izgalmas programokat szervezni, és egy kicsit jobban bevonni a város mindennapi életébe a Liceo Brocchi diákjait. Ennek részeként nagyobb hangsúlyt kapott az 1956-os emlékhelyek felkeresése, már csak azért is, mert ezzel kapcsolatban otthonról hozott feladatuk is volt az olasz gyerekeknek.
„Ha külföldre kirándulunk, előtte mindig keresünk egy olyan történelmi eseményt, amelyik még élénken él az adott ország lakóinak lelkében, amiről lehet beszélni a szemtanúkkal. Ezúttal az 1956-os forradalmat választottuk, január óta egy projekt részeként foglalkoztunk az események feldolgozásával. Ebben nagy segítségünkre szolgáltak a neves újságíró, Indro Montanelli tudósításai, amelyekben először volt olvasható, hogy október huszonharmadikán nem ellenforradalom, hanem népfelkelés tört ki Magyarországon” – mesélte az olasz csoportot kísérő Uta Molin, aki elmondta, hogy egyfajta időutazáson vettek részt, hiszen megpróbálták az eredeti helyszíneken rekonstruálni a forradalom legfontosabb történéseit. A vendégekre a Terror Háza Múzeum gyakorolta a legnagyobb hatást, itt ugyanis szembesültek a tanulmányaik során megismert borzalmak valódiságával.
Természetesen vidámabb programokon is részt vettek az olasz iskola tanulói, legjobban a Belváros és az éjszakai panoráma tetszett nekik, de megemlítették azt is, hogy a város felfedezése közben milyen könnyen tudtak kapcsolatot teremteni kortársaikkal. Szerintük ez Olaszországban sokkal nehezebben megy.

(-ály)