Pokereposzt_tervez_a_gyermekkonyv_iro

Pókereposzt tervez a gyermekkönyvíró

Szeret pókerezni, mostanában gyermekverseket és mondókákat ír, nagy sikerű színházi műfordításait pedig egyelőre nem akarja kiadatni. Bár néhány hete elköltözött a XII. kerületből, lélekben továbbra is hegyvidéki maradt. Napjaink egyik legsikeresebb kortárs költőjét, Varró Dánielt faggatta Kemény András az U10 Könyvbarát Klubban.

Egy tősgyökeres hegyvidéki irodalmár volt a vendége az Ugocsa utcai könyvtárban működő U10 Könyvbarát Klubnak. A játékos, nyelvi leleményekkel teli verseivel a kicsik és nagyok körében egyaránt komoly népszerűségnek örvendő Varró Dániellel a klub állandó házigazdája, Kemény András beszélgetett.
„Alig féléves voltam, amikor a kerületbe jöttünk, a Németvölgyi út környékén töltöttem az egész gyermekkorom, hogy mást ne mondjak, a lépcsőmászást is itt sajátítottam el – kezdte a bemutatkozást a kortárs költő. – Aztán néhány hónapja mégis Pilisszentivánra költöztem, aminek két örömteli oka van. A kisfiaimról van szó, nekik köszönhető, hogy belevágtunk a nagy kalandba, és kerestünk egy kertes házat. Korábban elképzelni sem tudtam, hogy elhagyom Budapestet. Most azért már kezdem megérteni, milyen sokat számít a csend és a természet, ami Pilisszentivánon mindenki számára elérhető.”
Első költői próbálkozásai is a gyermekkorához köthetők, így Varró Dániel gyorsan visszakanyarodott hegyvidéki gyökereihez. Mint elmondta, minden a hiúságának köszönhető, hiszen egyrészt féltékeny volt nővérére, Zsuzsira, aki szeretett verseket írni, másrészt az irodalomórán osztályfőnökétől, Fülöp Évától megtudta, hogyan is lehet valaki országosan ismert ember: ehhez nem kell mást tenni, mint Arany Jánoshoz és Petőfi Sándorhoz hasonlóan megírni egy elbeszélő költeményt.
„Gondoltam, mi sem egyszerűbb, én is követem a példájukat. Így született meg a Nyuszika, aztán a Nyuszika estéje és a Nyuszika szerelme, amikhez rajzórán a többiek illusztrációkat készítettek. Az eposzsorozat megjelent a Dömötör nevű iskolanapon ötven példányban, pillanatok alatt elkapkodták. Ha nem is lettem sztár, de egy ötöst azért kaptam irodalomórán, ráadásul mindenki jól járt, hiszen a bevételből alaposan felhízott az osztálykassza” – emlékezett vissza az iskolás évekre az azóta számos nagy sikerű kötetet jegyző író.
Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban Gaszner Tibor egyengette az útját, tőle rengeteget tanult. Például azt, hogy az igazi költő legyen reménytelenül szerelmes, mert másképp nem lehet jó verset írni. De ugyanez igaz a pokoljárásra is, mert a szenvedésből csak jó sülhet ki – már ha a poézisről van szó.
A világ fájdalmát magára vevő kamaszként sok ilyen verset írt, ennek ellenére a tanácsok egy részét nem fogadta meg. Már csak azért sem, mert bevallása szerint inkább a hosszú, fecsegős, nem pedig a szikár, rövid sorokat szereti. Mégis Gaszner Tibornak köszönheti, hogy végül költő lett, ő volt ugyanis az első kritikusa.
„Közölte, hogy nem jó, amit csinálok, ezért fogtam magam, és kidobtam a verses füzetemet. Aztán mégis úgy döntöttem, hogy márpedig költő leszek. Ez volt az a bizonyos nagy fordulópont, kiderült, hogy a vers nem csak úgy jön, hanem minden sorba rengeteg munkát és tudást kell belefektetni. Akkor jöttem rá, hogy ismerni kell a versformákat, a ritmusokat, a verszenét és sok mást. Különben az olvasó nem fogja megérteni, mit is akarok közölni vele. Ehhez a rácsodálkozáshoz segített hozzá a tanári dörgedelem” – beszélt a költészet tudományáról a szerző.
Később az egyetemen Géher István és Lator László véleménye segítette abban, hogy tovább tudjon lépni. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ma mindenféle hangon és sokféle versformában ír, miközben igyekszik ötvözni a mindennapi és a gazdagon díszített versbeszédet.
Költeményei gyakran öniróniával teltek, a mondanivalót az éppen aktuális élettörténéseiből meríti. Mostanában két kisfia, a másfél éves Jancsi és a hároméves Misi a „mozgatórugó”. Amikor nem tudta, hogyan lehetne megnyugtatni a síró csecsemőt, Ady Endre Párizsban járt az ősz című versét mondta el – ekkor döbbent rá, hogy a költészetnek bizony gyakorlati haszna is lehet.
Elkezdte kutatni, milyen kisbabáknak szóló versek vannak. Kiderült, hogy nagyon kevés, ezek is inkább a néphagyományból táplálkoznak. Azóta mondókákat és altatókat is ír. A spontaneitás hiányzik belőle, gondolkodnia kell a rímeken, a vers szerkezetén, addig csiszolni, amíg úgy érzi, végre összeálltak a sorok. Ezért is van az, hogy most már, „öregen” – 34 éves – cetlizik, vagy beírja az okostelefonjába a hirtelen támadt ötleteket.
Kicsit más a műfordítás. Először 15 éves korában ültetett át dalszövegeket angolból magyarba, de ennek hamar vége lett, és inkább Shakespeare-szövegekre koncentrált. „Létezik angolul a könnyű vers fogalma, amit a legnagyobb költők is gyakorta alkalmaznak. Nekem tetszik a hozzáállásuk, hogy ezt a műfajt is komolyan veszik, ezért fordítok szívesen ilyen költeményeket, illetve a nonsense-ket, amiket Kosztolányi badarnak nevezett.”
Innen már csak egy lépés volt a színházi műfordítás. Fiatal angol szakos költőként a Kés a tyúkban volt az első munkája, ami jól sikerült, és egyre több felkérést kapott. Azon egyelőre nem gondolkodik, hogy a fordításokat, átiratokat könyv formájában is kiadja, habár igény lenne rá, hiszen a nézőktől rendszeresen érkezik a kérdés, hogy hol lehet hozzájutni a szövegkönyvekhez.
Szeret pókerezni. Ennek van is hagyománya a családjában, nagyapja rendszeresen kijárt a parkba ultizni és sakkozni. Innen eredeztethető a kártya iránti vonzalma, ami a költő számára egyszerre taktika, pszichológia és stratégia – meg persze társasági esemény.
Varró Dániel szerencsésnek tartja magát, hogy már első kötete, a Bögre azúr remek kritikákat kapott, és az olvasók is szerették. Aztán jött a Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény és a szerelmes verseskötet, a Szívdesszert, amit a kritikusok nem, a közönség viszont nagyra tartott. Terveiről annyit árult el, hogy biztosan ír még gyermekkönyvet, ahogyan egy pókereposz is érlelődik benne.

Knp.