Harmaskutteto

Egy feledésbe merülő tájrész: Hármaskúttető

A kerületben számos olyan hely van, amelynek neve magyarázatra, megfejtésre szorul, többnyire azért, mert kezd kikopni a köztudatból, és már csak azok találkoznak vele, akik a térképeket böngészik, vagy régi turistakalauzokat, korabeli leírásokat olvasnak. Ezek közé tartozik Hármaskúttető is, ahol minden bizonnyal járt már a legtöbb kerületi polgár, csak nem tudott róla, hogy ez egy önálló tájrész a Normafa és a János-hegy között. Aki végigsétál a turistaúton vagy a betonúton, óhatatlanul is átszeli.
Hármaskúttető egyike a Hegyvidék azon részeinek, amelyre büszkék lehetünk: található itt nagy kiterjedésű bükkös erdő, gyönyörű panorámával rendelkező tisztás, valamint forrás, amiben egyébként nem bővelkedik a Budai-hegység. Ez utóbbival függ össze a terület elnevezése.
J. V. Häufler 1854-ben megjelent munkája, a német nyelvű Buda-Pest, historisch-topografische Skizzen von Ofen und Pest und deren Umgebungen sok helytörténeti adatot tartalmaz, a többi között utalást Hármaskúttetőre. Ebben a kötetben Hármaskúthegy (Dreibrunnenberg) néven szerepel, amit a területén fakadó három forrásról kapott. Ez a három a Disznófő, az Amor, valamint egy harmadik, amelyiket Häufner nem nevez meg munkájában.
Thirring Gusztáv az 1900-ban megjelent Budapest és környéke című könyvében így ír erről a területről: „A Hármaskúthegy nevét az alatta fakadó három forrástól nyerte (egyik a Disznófő forrása, másik az Istenszeme mellett).” Itt is mindössze két forrást nevezett meg a szerző, illetve valójában csak egyet, a Disznófőt.
Húsz évvel később egy másik útikalauzban már megjelenik a Hangya-forrás is mint Hármaskúttető névadóinak egyike. Ebben a kötetben találkozhatunk először a Hármaskúttető elnevezéssel, tehát 1920-tól eredeztethetjük a névhasználatot, a három névadó pedig a Disznófő-, az Istenszeme- és a Hangya-forrás.
Igen ám, csakhogy a korabeli térképeken szerepel egy negyedik forrás is, a Szarvas-kút. Ez nevét onnan kapta, hogy a legenda szerint Mátyás király vadaskertjének szarvasai oda jártak inni. Annyi bizonyos, hogy a Szent Anna-kápolnához közel eső kút kávája a XX. század derekán még megvolt, sőt időszakosan vizet is lehetett belőle nyerni.
A kérdés adja magát: akkor miért nem Négyeskúttető a hely neve? Erre az ellentmondásra a neves természettudós és útikönyvíró, Pápa Miklós hívta fel a figyelmet, aki kutatott a témában. Őt bízták meg ugyanis az 1956-ban megjelentetett Budai-hegység útikalauza kiadvány szerkesztésével.
Pápa Miklós abból indult ki, hogy Hármaskúttetőt a XIX. században megkülönböztették a Disznófő-tetőtől, amely lejjebb fekszik, Zugliget irányában. Ez megoldotta volna a problémát, hiszen így a Disznófő-forrás nem tartozhat bele Hármaskúttető területébe. Ennek viszont ellentmond, hogy ugyebár Häufler 1854-ben egyértelműen említi a Disznófőt mint a névadó források egyikét.
A kérdésre a választ egy 1873-as térképen találjuk meg, amelyet a Fővárosi Levéltárban őriznek. Ezen a Barber család birtokainak felmérését láthatjuk, és olvashatjuk rajta, hogy az Istenszemét nem forrásnak, hanem – teljes joggal – tónak tüntették fel. Jól látszik a „tó feletti gyep” megnevezés is. Ugyanerről a térképről kiderül az is, hogy a Hangya-forrást egykor Ámor-forrásnak hívták.
A Disznófő- és a Hangya- (Ámor-) mellett tehát a Szarvas-kút a harmadik forrás, amelyről Hármaskúttető a nevét kapta. A Disznófő-forrás a mai napig megtalálható, míg a másik kettő már elapadt. A Szarvas-kút kávájának maradványait még fel lehet fedezni a Szent Anna-rét szélén, a Hangya-forrásnak azonban, amely egykor egy öreg bükkfa gyökerei közül csordogált, mára nyoma sem maradt.

Balázs Attila