„Az egyes nem jegy”
Kovács Kolosné közoktatási szakértő, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium nyugalmazott címzetes igazgatója „több évtizedes és lelkiismeretes pedagógiai és intézményvezetői munkája elismeréseként” a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vehette át augusztus 20-án, nemzeti ünnepünk alkalmából. Egyebek mellett arról is beszélgettünk vele, hogy a nevelésnek miért van nélkülözhetetlen szerepe az életben.
Mielőtt a pályájára térnénk, szokatlan módon hadd kérdezzek rá a ruhájára. Gyönyörű darab, ebben vette át az érdemkeresztet is, megtisztelő, hogy a lap számára készülő fotóhoz is ezt választotta.
– Szeretem ezt a stílust. A Budavári Kézműves Vásáron találtam rá a készítőre, azóta náluk vásárolok. Az ünnepségen, amikor ki kellett mennem a kitüntetésért, a közönség első sorában ülő rektorok valamelyike csendben megszólalt: „milyen szép ruha”. Ezt meghallottam, és mondanom sem kell, ez is közrejátszott, hogy Navracsics Tibor elé már széles mosollyal érkeztem meg.
Azon nagyon ritka matematika- és kémiatanárok közé tartozik, akik soha nem buktatták meg egyetlen tanítványukat, sőt, még egyest sem adtak senkinek.
– Mert az egyes nem jegy. Ha nem ment a gyereknek, nem értette az anyagot, inkább leültem vele, és gyakoroltunk, amíg szükség volt rá. Egyszer, még pályakezdő koromban egy tanítványom azzal lepett meg a nyári szünet végén, hogy egy nagy borítékban több száz megoldott matematikapéldát küldött, hálából, amiért nem buktattam meg. Máig őrzöm azt a borítékot.
Mi volt a legfontosabb a tanításban?
– Az, hogy szeressék a gyerekek, amit tanítok, érdekelje őket, és legyen benne sikerélményük. Tanítványaim gyakran szerepeltek sikeresen tanulmányi versenyeken. Az, hogy humánus voltam a diákjaimmal, együtt járt olyan követelménytámasztással is, aminek az eredménye az volt, hogy komolyan vették a tanulást, és lelkiismeretesen igyekeztek felkészülni nemcsak a versenyekre, de az órákra is. Emellett azt is nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolai oktatás személyes neveléssel is kiegészüljön – intézményi és családi keretekben egyaránt. Például egy-egy évforduló, ünnep kapcsán mindig mondjuk el a gyerekeknek, mi miért történt a mi életünkben, vagy elődeinkében, mert csak így tanulhatnak a történelemből, csak így óvhatják meg jelenüket, jövőjüket!
Ha a kollégáival is olyan volt, mint a tanítványaival, biztosan nagyon szerették.
– Bár szerintem elég szigorú voltam, mégis mindig igyekeztem megérteni a személyes gondokat. Ez mindig elengedhetetlen a közös munkában. Emellett az is nagyon fontos, hogy a gyerekek az iskolai anyagon kívül is hozzájussanak olyan ismeretekhez, amik az épülésüket szolgálják, ezért még tanárként létrehoztam néhány szülővel a Sashegyi Arany Iskola Alapítványt. Ennek révén olyan programokat is tudtunk segíteni, amire az amúgy bőkezű kerületi támogatásokból nem jutott volna.
Mindamellett, hogy büszke tanítványai és kollégái sikereire, szűkszavúan nyilatkozik a saját érdemeiről, ezért ha megengedi, idézek néhány sort abból a beszédből, amivel kollégái búcsúztatták nyugdíjba vonulása alkalmából: „Igényes, kiválóan felkészült vezetőként adtál útmutatást, irányítottál minket határozottan, következetesen. Nehéz, válságos helyzetekben okosan, gyorsan és igen megfontoltan léptél, cselekedtél iskolánk érdekében. Országos, szakmai szervezetek vezetőségi tagjaként nemcsak a mi érdekeinket, de tágabb értelemben az oktatás, a tanulók, a pedagógusok érdekeit szolgáltad. Törődtél velük, megszépült iskolánkban folyamatosan javítottad munkakörülményeinket: tanári társalgó, konditerem, kényelmes internetezési lehetőség, szép könyvtár, nyelvi labor tette munkahelyünket otthonossá.” Még hosszan lehetne folytatni a felsorolást, ami azt is alátámasztja, mennyire megalapozottan kapta eddigi kitüntetéseit. A mostanit megelőzően például a Hegyvidéki Önkormányzat Életmű Díját, ami egész pályafutása elismerését szolgálja, majd egy évvel később, 2009-ben a kiemelkedő vezetői munkája előtt tisztelgő címzetes igazgatói címet. Már öt éve nyugdíjas. Van még kapcsolata a volt kollégáival?
– Hogyne, szerencsére folyamatosan tudunk egymás életének legfontosabb eseményeiről. Kollégák, szülők, volt tanítványok a mai napig megállítanak az utcán, és a most megkapott érdemkereszthez is sokan gratuláltak. Nagyon jólesik ez nekem.
Amikor harminchat éves pályafutása végén, tíz év iskolaigazgatói munka után 2008-ban nyugdíjba vonult, a kollégái készítettek egy albumot, benne összefoglalták azokat a legfontosabb állomásokat, amik számukra a legtöbbet jelentették. Amikor az albumot lapozgattuk, észrevettem egy cédulát, ezzel a felszólítással: „Egészítsd ki!”
– Én ezt úgy valósítottam meg, hogy az unokám révén ezer gyereket cseréltem egyre. Minden időmet kitölti a három és fél éves Kende, élmény látni, ahogy nyílik az értelme, s egyre több mindenre figyel. Most, a nyár végén két napot eltöltött velünk Pécsett, férjemmel ugyanis mindketten onnan származunk. Nagyon lenyűgözték a látottak, megérintették a nagyszülői gyökerek. Bennünket pedig ő nyűgöz le, folyamatosan.
AI