A_zene_az_ami_a_csendbol_hianyzik

„A zene az, ami a csendből hiányzik”

Augusztus 12-én elhunyt Vukán György Kossuth-díjas zongoraművész-zeneszerző, a Hegyvidék díszpolgára. Lelki üdvéért engesztelő szentmisét tartanak szeptember 2-án 16.30-kor a Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplomban (XII., Csaba utca 5.). Ezt követően barátai és tisztelői egy szál virággal róhatják le kegyeletüket gyakori fellépéseinek színhelyén, a Mezzo étterem (XII., Maros utca 28.) falán elhelyezett koszorúnál.

Elment Gyuri is… Szinte hihetetlen, hogy augusztus 21-én lett volna 72 éves, annyira fiatalos lendülettel élt és dolgozott. Számára csak a ZENE létezett így, csupa nagybetűvel. Rendkívül sokat tett annak az eszmének a gyakorlati megvalósításáért, amely szerint a zene egy és oszthatatlan. A közönség ugyan elsősorban jazz-zongoristaként ismerte, de zenei tehetsége hihetetlen sokoldalúságában, elképesztően termékeny pályájában mutatkozott meg.
Több mint hat évtizeden át szerepelt a pódiumon, hiszen afféle csodagyerekként lépett fel és aratott zajos sikereket. Ez aztán folytatódott, és az utolsó pillanatáig tartott, aktív volt, két jazztriót is működtetett, mindkettőt régi barátjával, a bőgős Berkes Balázzsal (akivel minden hétfőn duóban szerepeltek a Maros utcai Mezzóban), a Super Trióban Kőszegi Imre, míg a Creative Art Trióban Balázs Elemér dobolt. Kétzongorás projektjei Szakcsi Lakatos Bélával és cross-over produkciói a fuvolista Horgas Eszterrel külön fejezetet képviselnek zenei világunkban. Hosszú pályája során a jazz hazai és külföldi elitjének számos képviselőjével játszott, és nagy sikerrel szerepelt, bárhol is lépett fel.
Előadóművészi pályája mellett legalább olyan fontos zeneszerzői tevékenysége. Másfélszáz filmzenét jegyzett, komponált misét II. János Pál pápa látogatására, oratóriumot az 1956-os forradalom emlékére, írt százötven zsoltárt, három operát, balettzenét és zongoraversenyeket, Chopin,- Bach-, Puccini-, Debussy- és Gershwin-adaptációkat, valamint több mint száz jazzszerzeményt.
Azt már kevesebben tudták róla, hogy aktív fogorvosként dolgozott negyvenöt éven keresztül, és szakmájában is sikeres volt, még találmányok is fűződtek nevéhez. Létrehozta a Creative Art Díjat azzal a céllal, hogy segítse a komponistaként és előadóként magas művészi színvonalat képviselő fiatalokat.
Rendhagyó személyiség, reneszánsz polihisztor volt, aki szilárdan kitartott elvei mellett, következetesen járta a saját útját, nem tűrte a beskatulyázást. Mélyen vallásos ember volt, aki ezt mindig vállalta is. Mint minden nagy formátumú művész, olykor heves érzelmeket, szélsőséges véleményeket is kiváltott, de azt mindenkinek el kellett ismernie, hogy ő kötelezettségként fogta fel Istentől kapott tehetségét, és a lehető legtöbbet akart visszaadni embertársainak a neki juttatott talentumból – művészként és orvosként egyaránt.
Nem volt könnyű az élete: kórházalapító apját szinte elüldözték Kőszegről 1949-ben. Szombathelyen nőtt fel, az ottani zeneiskolába járt, majd onnan hetente utazott a fővárosba zenei tanulmányait folytatni. Egyetemi évei alatt már aktívan muzsikált, és hamarosan a hazai jazz egyik ikonjává vált. Elképesztő szorgalommal dolgozott, építette fel fényes zenei pályáját, fogorvosi munkája mellett. Mindvégig édesanyjával élt a Határőr út egyik társasházában, 1969-től haláláig.
Elismerésekkel sem halmozták el, bár Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas volt, csak tavaly kapta meg a Kossuth-díjat, és akkor lett a Hegyvidék díszpolgára. Kétszer is életveszélyben volt: évekkel ezelőtt súlyos homlokműtéten esett át, három éve pedig a tüdejét kellett megoperálni. Akkor írta a Last Message (Utolsó üzenet) című művét, amelynek bemutatóján, április 5-én láthattuk egy emlékezetes ünnepi koncert keretében a MOM Kulturális Központ színháztermében. Ki gondolta volna, hogy már ilyen kevés ideje van hátra?
Nyugodj békében, Gyuri!

Márton Attila