Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Foci_fel_napig

Foci fél napig

A diákönkormányzat kezdeményezésére 2008-ban szervezték meg az első 12 órás focibajnokságot az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban, ami az eltelt esztendők során sem veszített népszerűségéből. Ezt bizonyítja, hogy szinte mindig megdől az addigi nevezési rekord, emiatt pedig már tavaly szigorítani kellett a jelentkezési feltételeken. Bár az idei John Gold Cupon már nem indulhattak vendégek, sőt, az öregdiákok sem hozhattak magukkal külsős játékost, mégis újabb részvételi csúcs született.
A főképpen középiskolásokból álló húsz gárdát – köztük kettőben csak lányok szerepeltek – öt csoportba osztották, ahonnan az öt első és a három legjobb második jutott tovább, ezzel sikerült elérni, hogy valamennyi meccsnek igazi tétje legyen. Ezután két négyes csoportban folytatódtak a küzdelmek, a körmérkőzések után a csoportelsők a másik ág második helyezettjeivel játszották az elődöntőt, a győztesek a döntőbe jutottak, a vesztesek a bronzéremért léphettek pályára, a többiek pedig keresztbejátszással osztották el egymás között a fennmaradó helyezéseket.
„A kupa ma már igazi presztízscsata, a diákok komolyan veszik a meccseket, a játékosság azonban szerencsére megmaradt, szinte nincs is szabálytalanság. És ez a legfontosabb, hiszen a kezdetektől az volt a célunk, hogy olyan új hagyományt teremtsünk az Aranyban, ami tovább erősíti a közösséget” – foglalta össze a John Gold Cup „küldetését” Vitárius Balázs főszervező, aki szerint a 12 órás foci sikere megmutatta, hogy a sport még a számítógépek és a videojátékok világában is képes megmozgatni a fiatalokat.
Az igazgatóhelyettes egyébként pályára lépett a tanárok csapatában, amely – soraiban tudva a torna legidősebb játékosát – a negyedik helyen végzett. A döntőben a mostanra némileg átalakult (náluk szerepelt az egyetlen általános iskolás) P. Cheaters–P. Cheetah visszavágott a múlt évi fináléban elszenvedett vereségért, és a címvédő AranyA1N1 előtt elhódította a kupát.

(-os)

Végeredmény: 1. P. Cheaters–P. Cheetah 2. AranyA1N1. 3. AC csapatnév–Mecano 4. Rutin Csigák. A torna gólkirálya: Kásai Dániel (11 gól).