Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Radiogyogyszerek_Csillebercrol

Radiogyógyszerek Csillebércről

Szigorúan őrzött terület a Magyar Tudományos Akadémia csillebérci telephelye, ahová hétköznapokon nem lehet csak úgy besétálni. Vonzó tehát az az alkalom, amikor az itt működő két kutatóközpont egyike megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. Néhány hete az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, valamint a hozzá tartozó Wigner Adatközpont mutatta be tevékenységét, míg a napokban, a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan az MTA Energiatudományi Kutatóközpont tartott nyílt napot az Izotóp Intézet Kft.-vel közösen.
Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont tevékenységéről Horváth Ákos főigazgató tartott előadást. A legfontosabb feladatok között említette a paksi atomerőmű számára végzett biztonsági elemzéseket – az atomerőmű irányító-központjának szimulátorát is ők fejlesztették –, és beszámolt arról is, hogy a valaha űrbe juttatott magyar fejlesztésű kísérleti eszközök többsége náluk készült.
A központhoz tartozik az ország legnagyobb kutatási infrastruktúrájaként a csillebérci kutatóreaktor, amelynek működését egy előadás, majd pedig egy helyszíni bejárás keretében Gajdos Ferenc ismertette. Az üzemvezető elmondta, hogy a reaktort főként anyagszerkezeti kutatásokra, radiográfiai elemzésekhez (különböző berendezések röntgenszerű átvilágítására), továbbá biológiai és analitikai – például régészeti munkához szükséges – vizsgálatokhoz használják.
A reaktorban izotópgyártás is zajlik, amiből az üzem szomszédságában működő – 70%-ban az MTA, 30%-ban pedig a munkatársak által tulajdonolt – Izotóp Intézet Kft. készít különböző termékeket ipari és egészségügyi felhasználásra. Az izotóplaboratóriumban rendhagyó idegenvezetést tartó ügyvezető igazgató, Lakatos Mihály elmondta: egészségügyi célú készítményeiket a világ több mint hetven országába szállítják.
Radiogyógyszereket készítenek a többi között a pajzsmirigy-túlműködés, vagy a kóros térdizületi sejtburjánzás kezelésére, ezek mellett pedig diagnosztikai anyagokat is gyártanak. Az egyik kapszulájukkal például a különféle gyomorbetegségekkel összefüggésbe hozható helicobacter pylori baktériumokat lehet kimutatni gyors és fájdalommentes módon.

z.