Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Erteket_kuldtek_az_angyalok1

Értéket küldtek az angyalok

Angyalok küldik az értéket címmel nyílt meg az idei adventi tárlat a Galéria 12 kávézóban. A festmények, grafikák, fotómontázsok, fa-, textil- és porcelánalkotások válogatott gyűjteménye nemcsak a szemet gyönyörködteti, egytől egyig mind meg is vásárolható.
A kiállítás méltóképpen hozzájárulhat a karácsonyra való készüléshez, a ráhangolódáshoz, amit az önkormányzat is több programmal igyekszik segíteni, egyebek mellett a tizenegyedik alkalommal megnyílt adventi vásárral – mondta köszöntőjében Fonti Krisztina. „Fontos, hogy advent ne csupán az ajándékokért való rohangálás időszaka legyen számunkra, hanem a lelkiekben elmélyülve várjuk a megváltó születését” – fogalmazott az alpolgármester, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a galériában kiállított harminchat műalkotás mindegyike igazi karácsonyi ajándék lehet, érdemes azokat így is szemlélni.Erteket_kuldtek_az_angyalok2Merhán Orsolya művészettörténész arról beszélt, hogy az adás, odaadás örömét, a szeretet erejét fejezi ki a karácsony. A kiállítás eklektikus, sok műfajú művészcsoport tárlata. Sokszínűségét mutatja az is, hogy mindegyik alkotás másként, de kifejezően járul hozzá a karácsonyra való felkészüléshez. „Bibliai, tematikus elemekre, azok szimbolikájára utalnak a művek, sokféle technikával készült, választékos összeállítást eredményezve” – mondta Merhán Orsolya.
A minden szempontból ünnepi kiállítás megnyitóját Dobák Katalin népdalénekes dalai tették teljessé. A Galéria 12 Egyesület huszonhat művészének – Angyal Júlia, Végsheő Klára, Nádas László, Vízy László, Károlyi András, Székács Zoltán, Osgyányi Ranvig Róza, Keeler Ranvig, Orient Enikő, Bocz Beáta, Szalay Pál, Szamos Iván, Ezüst Zoltán, Donát Lajos, Németh Andrea, Nagy Gábor György, Magyar Gábor, Borza Teréz, Makkai Márta, Makkai-Kovács Beatrix, Kádár Katalin, Pálos Anna, Szemethy Imre és Szemethy Orsi – alkotásai 2014. január 25-ig láthatók a Hajnóczy József utcai Galéria 12 kávézóban.

(li)