Karacsony_az_unnepek_unnepe

„Karácsony az ünnepek ünnepe”

Ahogy azt már több interjúkészítés kapcsán megszoktuk, Kovács Gergelyné most is igazi terülj asztalkámmal várt bennünket, hogy kávé, tea és bejgli mellett beszélgessünk az ünnepről. A kerület díszpolgára – miként e cím átadásakor Pokorni Zoltán fogalmazott – mindig barátságos, mindig közvetlen, és ezzel a fantasztikus lelkületével összetart egy közösséget. Kerényi Imre pedig páratlan érdekérvényesítő képességéért dicsérte az egyebek mellett az Esterházy-szobor kiharcolóját, akit ezúttal arról kérdeztünk, számára mi a karácsony lényege.

– Nagyon nehéz néprajzosként máshogy beszélni róla – mondja –, mint az időben visszatérve Betlehembe, a pásztorok és a háromkirályok köszöntéséhez. Karácsony az ünnepek ünnepe. Hosszú időn át közösségi ünnep volt, aztán lett belőle egy furcsa, torz családi ünnep, akkor, amikor már családok sincsenek.

Hogyhogy?

– Gondolj csak bele – tudod, megbeszéltük: velem még írásban se magázódj! –, a harmadik házasságában élő édesapa háromfelé nem szakíthatja magát az ünnep estéjén, és a hol itt, hol ott, valamelyik szülő családjában karácsonyozó gyerek új és új szokásokkal találkozik, nem lesz neki semmi, ami csak az ő saját családjához tartozó karácsony. És ez egyre gyakoribb. A hagyományos értelemben vett nagycsalád különleges kiváltság, ezért úgy is kell viselni, mint egy kitüntetést.

Milyenek voltak a te gyerekkori karácsonyaid?

– Debrecen a maga komor, puritán kálvinizmusával a karácsonyt alapjában egy kicsit bibliás ünneppé tette. Ez a családi ünneplésen is végigvonult. Vagyis a Bibliából felolvastuk Jézus születésének történetét, a karácsonyi dicséreteket, amelyeket másnap, harmadnap a templomban zengedeztünk. De, persze, István és János neve napja is ekkor van, Debrecenben ezeket a napokat, gyakori nevek lévén, átszőtték a nagy névnapi összejövetelek, amik, persze, vígasság nélkül nem maradtak.

Aztán Budapestre házasodtál, katolikus családba.

– Igen, így a szenteste kiegészült az éjféli misével. Ebbe a Németvölgyi úti házba 1966 decemberében költöztünk, és öröm volt látni, hogy sok kisgyerekes család él itt. Néhány év múlva, amikor már akkorára cseperedtek, elkezdtem a házban lakó sok gyerekkel betlehemezni. A leggyönyörűbb az volt, amikor csecsemő is volt közöttük, akit a testvérei büszkén hordoztak körbe, lakásról, lakásra, mint azt a bizonyos kisdedet. Tudod, néprajzosként, az alkalmazott néprajz híveként mindig úgy gondoltam, hogy a kisebb-nagyobb közösségek bevonásával lehet a betlehemezés, a húsvétozás hagyományát újjáéleszteni. A Repülj, páva! annak idején hatalmas impulzust adott a népi hagyományok felelevenítéséhez, de kellő kíváncsiság és akarat nem mutatkozott rá, s ahogy fogytak a gyerekek a társadalomból, úgy csökkent az érdeklődés is. Erre nem gondolunk, pedig a szomorúság az emberek arcán a gyerekek hiánya miatt van.

Melyik volt a legemlékezetesebb betlehemezés?

– Egyszer azt mondták a gyerekek, ne csak a ház lakásait járjuk végig, hanem menjünk át Tugyi Herminához is, aki a szomszédos közértet vezette. Sokan emlékeznek még rá a környékről, tudtuk, hogy apáca szeretett volna lenni, csak a pártállam szétzavarta a rendeket… Feledhetetlen, mennyire meghatódott a hozzá betóduló, éneklő gyerekek látványán. Hihetetlen dolog volt, hogy 1975-ben galgamácsai betlehemi játékot zengedeztek a gyerekek a bolt zárása előtt! Ezzel, azt hiszem, hozzájárultunk kerületünk hagyományőrző missziójához.

 

A lakás ünnepi hangulata, az adventi naptár üzenetei és az egyszerű cserépkoszorú óhatatlanul diktálják a kérdést: mégsem kötelező tartozéka a karácsonynak a giccs?

– Merem remélni. Az én karácsonyaimban volt még egy – ezzel kapcsolatos – fontos momentum: minden évben megemlékeztem a barátaimról. Írtam mindegyiküknek néhány sort arról, hogyan telt el az esztendő, verset, novellarészletet küldve a karácsonyfájuk alá. Többen dossziéban őrzik ezeket. Mert, bizony, évente legalább egyszer be kell kopogni egymáshoz! De ne felejtsük el, a karácsonyra a történelem gyakran rányomta a bélyegét, elég a lengyel eseményekre, vagy a romániai forradalmi decemberre gondolni. A Ceaușescuék hatalmát megdöntő adventi napok idején már megvolt az erkélyen a fenyőfánk, mikor egy fekete-fehér, szegényes képeslap érkezett Erdélyből, a diktátor lepusztított birodalmának jelképes darabjaként. Abban az évben például semmi más nem volt a karácsonyfánkon, csak ez a képeslap. Amikor a gyerekek látták, elborzadtak, ám jól el lehetett velük beszélgetni a történelem hatásairól. Vagy ott volt például 1944 karácsonya, amiből talán a mi kerületünk vette ki legjobban a részét, hiszen az oroszok és a németek a farkasréti sírkertben foglaltak egymással szemben állást, ki-kitörve, a Sashegy és a Hegyalja út otthonait is megtámadva, s az emberek rettegésben töltötték az ünnep napjait. Aztán ott volt 1956 karácsonya, hogy annak szomorúságáról már ne is beszéljünk! Dobos Mariann egyébként csodálatos kötetekben emlékezik meg ezekről az időkről, Akkor is karácsony volt címmel.

Most milyenek az ünnepek?

– Igyekszem mindegyiket máshol tölteni, az idén viszont én várok veszprémi barátokat.

Lesz nagy sütés-főzés?

– Mindent megcsinálok előre. Nagyon kárhoztattam egész életemben a rántott hal sütését – tele a lakás erős olajszaggal, a háziasszony több égési sérüléssel a kezén, fáradtan rogy az asztalhoz… Ezért egyszer gondoltam egy merészet, ezentúl juhtúrós-kapros harcsafilét szolgálok fel szenteste. Ezt kényelmesen elő tudom készíteni, mert miután roston megsütöttem a halszeleteket, azok felét lerakom egy jénai edény aljára, ráterítem az apróra vágott friss kaporral és egy kanálnyi tejföllel elkevert juhtúrót, erre ültetem a többi halat, majd az egészet leöntöm ugyancsak kapros besamelmártással. Ezt elég vacsora előtt húsz perccel a sütőbe tolni, majd krumplipürével tálalni. De a pulyka gesztenyedarabokkal és aszalt szilvával szintén előre elkészíthető, kedvelt fogás nálam.

Hogyan várod a karácsonyt?

– Minekutána ez valóban az ünnepek ünnepe, épp elég kitakarítani a lelkünket, testünket, környezetünket, és az egyénileg kiválogatott, elkészített ajándékokat becsomagolni. Tudod, miben mérhető még a világ változása? Kevesbednek a karácsonyra kapott képeslapok, tavaly már csak hatvan jött. Azokat aggattam fel a fára. A világ minden tájáról érkeztek lapok, s azok sokat elmondtak arról a karácsonyvárásról, amiben az emberek részt vesznek. Mert egy dolog nem változik: mindnyájan várunk erre a szeretetáramlásra.