Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Sportolok_a_gyerekekert

Sportolók a gyerekekért

Nem csak egy alkalomra szólt az a látogatás, melynek során a Hegyvidék–YBL WPC vízipólósai ajándékokkal lepték meg a Vakok Batthyány László Gyermekotthon, Római Katolikus Óvoda és Iskola növendékeit. A sportolók ugyanis megígérték: visszatérnek, és amiben csak tudják, év közben is segítik az intézményt.

Tavaly a Szent János Kórházban fekvő gyerekeknek vittek ajándékokat, az idén a Vakok Batthyány László Gyermekotthon, Római Katolikus Óvoda és Iskola lakóihoz látogattak el a Hegyvidék–YBL WPC vízilabdacsapat tagjai. A diákok nagy izgalommal várták a vendégeket, akik készségfejlesztő és ügyességi játékokkal, a nem látók önálló mozgását segítő, különleges fehér botokkal és különböző labdákkal lepték meg őket.
Az ajándékokat azonnal ki is próbálták a gyerekek. A sok nagy csatát megélt sportemberek meghatódottan játszottak velük, ők viszont egyáltalán nem jöttek zavarba, mi több, még bátorították is a felnőtteket.
Ebben az élen járt Tamás: a tizenhárom éves fiú először arról érdeklődött, mennyire jó úszók a vízilabdások, majd meg sem várva a választ elújságolta, hogy ő bizony nemrég két ezüstöt nyert egy versenyen. Gyorsan el is szaladt az érmekért, amelyeket boldogan körbeadott, közben pedig lelkesen mesélt sikeréről. Tehetségét aztán más "műfajban" is bizonyította: leült a zongorához, és a jelenlévők legnagyobb örömére két rövid darabot adott elő.
„Jó látni, de még jobb megtapasztalni, hogy a kerületi sportolók szívükön viselik a segítségre szorulók sorsát, és önként vállalnak karitatív feladatokat. Hálásak vagyunk az ajándékokért, olyan játékokat és eszközöket kaptunk, amelyeknek jó hasznát vesszük a mindennapokban” – köszönte meg a Hegyvidék–YBL WPC vízilabdásainak felajánlásait Anna nővér.
A Vakok Batthyány László gyermekotthonának vezetője elmondta, hogy Tamás mellett a tízéves Dávid is elindult a gyengén látók országos úszóversenyén, és a hatodik helyet szerezte meg. „Az intézménynek van egy kisméretű medencéje, biztosítani tudjuk, hogy hetente egyszer mindenki eltöltsön ott néhány órát, az ügyesebbek pedig külön is gyakorolhatnak – folytatta a Hegyvidék díszpolgára. – Mivel Tamásnak és Dávidnak jól ment az úszás, beneveztük őket a versenyre, amelyen kiválóan helytálltak. Reméljük, a jó példa ragadós lesz, és minél többen lépnek majd a nyomdokaikba.”
Az önkormányzatnak köszönhetően Tamáson kívül még egy diák tanul zongorázni a Solti György Zeneiskolában. A gyerekek muzsikus tudományukat szenteste is bemutathatják, ilyenkor ugyanis az intézetben maradók, elsősorban az állami gondozottak és a visszajáró „öregdiákok” együtt ünnepelnek.
„Először közösen megvacsorázunk, aztán énekelünk és zenélünk, majd együtt olvassuk a Szentírást. Persze, az ajándékozás sem marad el, és mindenki addig játszik, ameddig le nem ragad a szeme” – mondta mosolyogva Anna nővér. Búcsúzáskor a Hegyvidék–YBL csapatát edző Köllő Attila megígérte, „nem engedik el a gyerekek kezét”, a jövőben is segítik az intézményt.

-sm-

 

Aki támogatni szeretné a Vakok Batthyány László Gyermekotthon, Római Katolikus Óvoda és Iskola tevékenységét, a 11701004-20061777 számlaszámra utalhatja át adományát. Szintén a hegyvidéki intézményhez kerülnek a Hummel Kornél Látássérülteket Támogató Kiemelten Közhasznú Alapítványnak címzett pénzösszegek. Számlaszám: 11701004-20201612.