Haramiak_es_emberek

Haramiák és emberek

Idestova megszokottá válik, hogy a Barabás Villába jóval kezdés előtt meg kell érkeznie annak, aki ülőhelyhez akar jutni a különféle rendezvényeken, ám a február 3-i könyvbemutató az eddig tapasztaltakat is felülmúlóan nagy tömeget vonzott. A Hantó Zsuzsa szerkesztésében megjelent Haramiák és emberek című kötet a 2010-ben és 2011-ben ugyanitt tartott két történelmi konferencia előadásait összegzi.
A könyv bemutatóját köszöntő Pokorni Zoltán sem hagyta szó nélkül a hatalmas érdeklődést, szerinte mindez azt mutatja, hogy egyre többeket foglalkoztat a véres, illetve konszolidált diktatúrákkal való szembenézés, szembesülés igénye. A polgármester a Fatherland – Haza – című filmet említve először párhuzamot állított a hitleri és a bolsevik diktatúra között. A film arra a fikcióra épül, hogy a Harmadik Birodalom nem bukott el a második világháborúban, hanem az évtizedek során konszolidálódott társadalmi berendezkedéssé vált (Hitlerjugend ifjúsági táborokkal, számítógépeken dolgozó SS-kisasszonyokkal), s lett az abban élők szinte természetes környezetévé, éppúgy, mint a szovjet diktatúra országaiban – vagyis a színezet lehet eltérő, a lényeg ugyanaz.
Ehhez Pokorni Zoltán újabb példaként említve a különc, vagy mindenesetre egyéni gondolkodásmódjáról ismert író, publicista, Sebeők János szavait idézte, aki szerint nem az volt a legnagyobb baj, hogy Kádár ölt, hanem az, hogy a véres kezében volt a vajas kenyér, és azt mi elfogadtuk tőle. „Mi a kádári diktatúra normalitásában szocializálódtunk, ezért nehéz elfogadni, milyen véres múltban gyökerezett az. Nehéz a szembesülés, érthető, hogy lassan oldódik a görcs, de azt, hogy oldódik, mutatja a fokozódó érdeklődés” – jelentette ki a polgármester.
A kötet megjelenését levélben köszöntötte az Egyesült Államokban élő ifj. Koszorús Ferenc, annak a vezérkari ezredesnek, Koszorús Ferencnek a fia, aki Horthy Miklós kormányzó jóváhagyásával és parancsára megmentette a gettóba zárt pesti zsidókat a deportálástól, s így a könyv egyik főszereplőjévé vált. „Olyan kulcsfontosságú eseményeket tár fel a kötet, amiket az elnyomó diktatúrák elhallgattak” – írta a néhai katonatiszt fia.
A sorokat olvasva személyes történetek által ismerhetjük meg a deportálások, kitelepítések tragédiáját, az üldözötteket segítő, megmentő emberek példáját. A háttérről Schmidt Mária és M. Kiss Sándor történészek, valamint Hantó Zsuzsa szerkesztő beszélgettek.
„Megrázó volt, mert egy kort igazán a személyes történeteken keresztül lehet megismerni, de szerencsére több emberről és kevesebb haramiáról olvastam, mert mindig több volt az olyan ember, aki segített a bajbajutottakon” – mondta Schmidt Mária.
„A szabadsághoz, a tulajdonhoz, a hithez való ragaszkodást próbálta kiirtani a huszadik század, ezért gyilkoltak, s ha valaki azt gondolja, hogy ennek vége, az téved – hangsúlyozta M. Kiss Sándor. – 1956-ban azért volt olyan egység a magyar társadalomban, mert akkorra már minden rétegét megalázták, megsértették.”
Hantó Zsuzsa kiemelte: „Arra voltunk kíváncsiak, mi az az erő, erkölcsi tartás, ami emberséget parancsol bármilyen helyzetben. Abban reménykedünk, most ezek az emberek vannak többségben, s majd emelt fővel állhatunk a történelmi ítélőszék előtt.”
A Pytheas Könyvmanufaktúra gondozásában megjelenő Haramiák és emberek bemutatója végén személyes visszaemlékezéseket hallgathatott meg a közönség. A túlélők közül a 90 éves Breuer Pál elmesélte, nemcsak ahhoz kellett bátorság például a bolsevik diktatúra idején, hogy valaki szembeszálljon a hatalommal, de ahhoz is, hogy a kényszer ellenére ne váljon besúgóvá.
„Hány álmatlan éjszakát vergődtek végig azok az emberek, akiket az ÁVÓ próbált »beépíteni«! S aki ellenállt, elhurcolták, mindenétől megfosztották, a kisembereket éppúgy kitelepítették, mint az »osztályidegeneket«” – emlékezett vissza a túlélők korelnöke, hozzátéve, hogy az így szerzett sebek évtizedek múltával sem gyógyulnak be.

A. I.