Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szelidgesztenye-ag_a_Hollosy_emlektablan

Szelídgesztenyeág a Hollósy-emléktáblán

Emléktáblát avattak Hollósy Simon, az erdélyi örmény gyökerű magyar festőművész, a nagybányai festőiskola alapítója tiszteletére a róla elnevezett hegyvidéki utcában. A táblaállítást a XII. kerületi örmény önkormányzat kezdeményezte.

„Régi tervünk vált valóra” – jelentette ki dr. Kelemenné Csíkszentgyörgyi-Ficzus Margit, a XII. kerületi örmény nemzetiségi önkormányzat vezetője Hollósy Simon emléktáblájának avatóünnepségén. Az elnök asszony elmondta, hogy a művészi kivitelű, Slavei Tamás által tervezett tábla költségeinek nagyobb részéhez állami támogatást kaptak, a hiányzó összeget pedig a Hegyvidéki Önkormányzat és az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület (EÖGYKE) egészítette ki.

Az ünnepségen Fonti Krisztina alpolgármester kiemelte: ez az emléktábla más, mint a többi, hiszen nem arról ad hírt, hogy itt élt és alkotott egy híres ember. A kerületi örmény önkormányzat azért készíttette, hogy a hegyvidékiek több információhoz jussanak a nagyszerű festőművészről, akiről 1953-ban nevezték el a Böszörményi és a Németvölgyi utat összekötő rövid, hangulatos utcát.
Az emléktábla-avatáson Hollósy Simon örmény gyökereiről, illetve a magyarörmények polgárosodásban betöltött jelentős szerepéről beszélt Issekutz Sarolta, az EÖGYKE elnöke, míg Jankovics Marcell, a Hegyvidék díszpolgára Hollósy iskolateremtő munkásságát méltatta. Szerinte a művész a „mágikus realizmus” kiemelkedő képviselője, s e műfaj mintapéldájának tartja a Rákóczi induló című képét.
Hollósy Simon (Máramarossziget, 1857. február 2.–Técső, 1918. május 8.) a XIX. századi naturalizmus és realizmus egyik legkiválóbb magyar képviselője. Iskolát teremtett Münchenben, Nagybányán és Técsőn, alapító tagja volt a nagybányai művésztelepnek. Nagybányai tevékenységére utal a most felavatott emlékműn látható bronzalkotás: egy szelídgesztenyeág mint a város szimbóluma.

z.