Karitativ_diakmunka_a_Peto_Intezetben

Karitatív diákmunka a Pető Intézetben

Minden évben öt napot töltenek el egy rászorulókkal foglalkozó intézményben az önkormányzati fenntartású hegyvidéki iskolák tizenegyedikes diákjai. A Pokorni Zoltán polgármester kezdeményezésére életre hívott önkéntes program keretében legutóbb az Arany János iskola nyolcvan növendéke végzett szociális segítőmunkát a Pető Intézet általános iskolai részlegében.

Egyre népszerűbb a diákok körében a 2010-ben az országban elsőként a Hegyvidéken meghirdetett szociálismunka-program, amely lehetőséget biztosít a kerületi fenntartású középiskolák tizenegyedikes tanulóinak arra, hogy iskolaidőben (öt napon át) tevékeny részesei legyenek egy rászorulókat segítő intézmény mindennapjainak. A hangsúly a tevékenységen van, a tizenhét-tizennyolc éves diákok ugyanis valódi feladatokat kapnak, hiszen csak így tapasztalhatják meg, mennyire fontos a másokkal való törődés. Nemrégiben az Arany János Általános Iskola és Gimnázium nyolcvan növendéke végzett segítőmunkát a Nemzetközi Pető Intézet Villányi úti általános iskolai részlegében.
Bár a helyszín a mostani tizenegyedikesek számára még ismeretlen volt, az iskola küldöttségét régi barátként üdvözölték az intézetben – mesélte a programot az Arany János iskola részéről irányító Aszódi Judit. Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy a két intézmény együttműködése immár hároméves múltra tekint vissza, szervezett formában először 2010-ben jártak az Arany diákjai a Petőben.
„Első alkalommal májusban jöttünk segíteni, azonban a tapasztalatok alapján úgy döntöttünk, áttesszük január végére a programot. Ilyenkor a még főiskolára járó konduktorok a vizsgáikra készülnek, ezért a megszokottnál kevesebben vesznek részt az intézetben folyó munkában. Ez a megoldás a diákoknak is kedvezőbb, hiszen közvetlenül az első félév lezárása után az egyhetes hiányzás még nem jelent komoly kiesést, nem úgy, mint májusban, amikor többen előre hozott érettségit tesznek” – hangsúlyozta Aszódi Judit, aki külön is kiemelte, hogy az idei programon már három osztály vett részt, méghozzá szinte teljes létszámban.
A pedagógus szerint ebben a hatékony kommunikációnak is komoly szerepe van, hiszen a tanárok mellett a szülők is arra bátorítják a gyerekeket, hogy éljenek a lehetőséggel, és próbáljanak meg segíteni embertársaikon. Legalább ennyire fontos a példamutatás, éppen ezért a tavaly karitatív munkát végző diákok ezúttal is közös osztályfőnöki órákon beszéltek tapasztalataikról az alsóbb évfolyamosoknak.
Az osztályok a szokásoknak megfelelően egy-egy hetet töltöttek az intézetben, a diákok három-négy fős csoportokban dolgoztak a 36 órás programon, ami azt jelentette, hogy a négyórás felkészítés után mindenkire harmincórás közösségi munka jutott. Ha kellett, segítettek az öltözködésben, illetve az étkeztetésben, játszottak és mesét olvastak a rájuk bízott mozgás- és látássérült gyerekeknek, a konduktorok irányításával bekapcsolódtak a mozgásfejlesztő foglalkozásokba, valamint közreműködtek a szabadidős tevékenységekben.
Patkó Lajos, az Arany iskola igazgatója szerint rengeteg tapasztalattal gyarapodtak tanulóik, akik lélekben megerősödve tértek vissza iskolájukba, ráadásul a közösség érdekében végzett önkéntes szolgálat tovább fejlesztette együttműködő, problémamegoldó és döntéshozó képességüket. Ennél is fontosabb, hogy sokan szereztek új barátokat egy olyan közegből, amely eddig idegen volt számukra. Mindez az igazgató véleménye szerint jótékonyan befolyásolta a fiatalok érzelmi fejlődését.
Ezt a megállapítást erősítik a diákok is, akik egybehangzóan életük egyik legmeghatározóbb élményének nevezték a Pető Intézetben eltöltött napokat. Egyikük, így foglalta össze tapasztalatait: „Van családom, nem éhezek, és szinte korlátlan lehetőségek állnak előttem. Tudok sportolni, zenélni, segítség nélkül járni, vagy akár csak akadálytalanul kezemben tartani egy villát. Sokszor elfelejtünk ilyen apróságokat, ami valakinek az életet jelentené, mi pedig azzal vagyunk elfoglalva, hogy mink nincs, miért rossz minden, s közben mindenkit és mindent félrelökve próbálunk karriert építeni. Éppen ezért tartom őket normálisnak, normálisabbnak, mert ők tudnak örülni. Más az értékrendjük. Nincsenek »nagy arcúak«, mindenki tisztában van a hibáival, a többiek pedig elfogadják azokat. Náluk nincs rohanás, mindenki mindenkit támogat, mind fizikailag, mind szellemileg. És ez így lenne természetes. Nekünk is így kellene élnünk.”
És hogy bizony barátságok is kialakultak, arra a „petős” Ágoston gondolata a bizonyíték, aki így fogalmazott: „Igazán aranyos gyerekek jöttek az Arany János iskolából, sokat segítettek nekünk. De az volt a legjobb, hogy megoszthattuk velük a titkainkat. Azt hiszem, jó barátok lettünk. Amikor velük voltunk, úgy éreztük, mi is egészségesek vagyunk. Csak sajnos mi nem tudunk szaladni. Talán majd egyszer…”

MM.