Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez


Angyali_ajandekok_raszorulo_hegyvideki_csaladoknak1

Angyali ajándékok rászoruló hegyvidéki családoknak

Ismét összefogtak a hegyvidéki polgárok, hogy karácsonykor közösen ajándékozzák meg a nehezebb körülmények között élő XII. kerületi családokat. Az önkormányzat szervezésében és a CBA támogatásával immár második alkalommal meghirdetett „Az angyalok a Földön járnak” adománygyűjtő akció keretében az óvodákban, iskolákban, illetve az adventi vásáron leadott játékokból és tartós élelmiszerekből összeállított több mint négyszáz ajándékcsomagot a MOM-ban vehették át a rászorulók.

Az adománygyűjtő akció mindenkit meggyőzött arról, hogy „a Hegyvidéken számtalan angyal él közöttünk”. Azokról a gyerekekről és felnőttekről van szó, akik ezúttal is önzetlenül siettek embertársaik segítségére – fogalmazott Pokorni Zoltán polgármester a MOM Kulturális Központban rendezett karácsonyi ajándékcsomag-átadó ünnepségen, amelyre kétszáz családot hívott meg az önkormányzat.
„A szeretet ünnepén a legfontosabb kérdés, hogy mit tehetünk hozzá mások öröméhez. A hegyvidékiek a lehető legszebb választ adták, hiszen összefogtak a jó ügy, mások megajándékozása érdekében” – hangsúlyozta Pokorni Zoltán, aki külön is kiemelte, hogy a legtöbb adománnyal az óvodások és az iskolások járultak hozzá a kezdeményezés sikeréhez.Angyali_ajandekok_raszorulo_hegyvideki_csaladoknak2
A gyerekek kedves játékaikból ajánlottak fel egy-egy darabot szegényebb sorsú társaik számára, így téve igazán személyessé az ajándékozást, bensőségessé az ünnepet. A csomagokban ugyan nem lapultak drága holmik, bennük volt viszont az a szívből jövő szeretet, amivel a gyerekek kiválasztották a másoknak szánt figyelmességeket. Ennél pedig senki sem adhat nagyobb ajándékot – összegezte az adománygyűjtő akció lényegét a polgármester.
A köszöntőt megelőző ünnepi műsorban elsőként a Táltos Csikó tagóvodájának apróságai léptek fel, a gyerekek egy betlehemi játékot adtak elő. Az óvodásokat az Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákjai követték, akik táncbemutatóval, valamint Charles Dickens Karácsonyi ének című színdarabjának látványos adaptációjával szórakoztatták a közönséget.
A köszöntőt követően adták át a karácsonyi csomagokat. A névre szóló ajándékokból ezúttal mindenkinek kettő jutott: az egyiket a családok összetételének megfelelően a felajánlott játékokkal töltötték meg a népjóléti iroda munkatársai, míg a másikba az összegyűjtött tartós élelmiszerek, valamint a CBA jóvoltából karácsonyi édességek kerültek.Angyali_ajandekok_raszorulo_hegyvideki_csaladoknak3
A háromnál több gyermeket nevelők számára még egy játékokkal megrakott pluszcsomagot is összeállítottak. Valamennyi családot előzetesen értesítették, ám akadtak olyanok, akik végül nem jöttek el az ünnepségre (vagy nem kívántak élni a lehetőséggel). A nekik szánt csomagokat a Kárpátalján élő magyar gyerekek kapták meg.

(m.)