Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Korfball_magyarokkal

Korfball – magyarokkal

Ismét jelentős nemzetközi sporteseménynek ad otthont a Hegyvidék. A két évvel ezelőtti íjász-világkupa után ezúttal január 16–19. között a Sportmax Hegyvidék nagycsarnokában rendezik meg a korfball Európa-kupa döntőjét.

A nyolcszoros magyar bajnok Szentendrei Korfball Klubbal együtt tizenegy európai bajnokcsapat száll harcba a végső győzelemért a világ egyetlen vegyes labdajátékában, amelyben fiúk és lányok együtt lépnek pályára. Már az első összecsapás sem lesz sétagalopp, hiszen a legjobb nyolc közé a korfball egyik nagyágyúján, a hazájában egyeduralkodónak számító orosz Orel OSTU/State University HSS csapatán keresztül vezet az út.

Az előjelek mindenesetre biztatók, az Európa-kupa 2009-es csatározásai során ugyanis a magyar csapat nagy küzdelemben egy góllal jobbnak bizonyult mostani ellenfelénél. Ráadásul ezúttal a Szentendre élvezheti a hazai pálya előnyét, ezért is lenne fontos, hogy minél több néző kilátogasson a szerdai mérkőzésre.

Amennyiben a gárda sikerrel veszi az első akadályt, esélyhez jut, hogy érmet szerezzen, amire még nem volt példa a sportág történetében. Mindeddig a legjobb eredmény, egy-egy negyedik hely elérése éppen a Szentendre, illetve a MAFC nevéhez fűződik.

(-os)

A korfball Európa-kupa honlapja: http://www.korfball.hu/ikfeuropacup2013. Facebook-oldala: http://www.facebook.com/IkfEuropaCup2013.

 

A korfballt kézilabdapályán játsszák. A játék célja, hogy a csapatok minél többször juttassák be a futball-labda méretű játékszert a 3,5 méter magas állvány tetején elhelyezett, 40 centiméter átmérőjű kosárba. Minden gól, azaz korf egy pontot ér, függetlenül attól, milyen távolról született. A mérkőzések 2x30 percig tartanak, ez idő alatt általában 20-30 találatot érnek el a csapatok.