Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Sajat_utanpotlasbazist_epit_a_Hegyvidek-YBL

Saját utánpótlásbázist épít a Hegyvidék–YBL

Magabiztosan vezeti csoportját az OB I/B alapszakaszában a Hegyvidék–YBL vízilabdacsapata. A XII. kerületi gárdának az elmúlt két évben az utolsó pillanatokig esélye volt az első osztályú tagság kivívására, így nem meglepő, hogy a most zajló bajnokságban is a dobogón szeretne végezni. Az önkormányzat támogatását élvező egyesület mindemellett legfontosabb feladatának a hegyvidéki vízilabda-utánpótlás kiépítését tekinti. Köllő Attila vezetőedzővel beszélgettünk.

Milyen elképzelésekkel vágtak neki a 2012–13-as idénynek?

– Minden meccsen győzni akarunk, sportemberként nem is tehetünk mást, így a célunk egyértelműen a bajnokság megnyerése! Persze akkor sem leszünk elkeseredve, ha végül csak a dobogóra állhatunk fel, a lehetőségeinkhez mérten ugyanis ez sem lenne kis fegyvertény. A mostani versenykiírás szerint három egyenként hétcsapatos csoportban zajlanak a küzdelmek, ahonnan az első két helyezett kerül a felsőházi rájátszásba. Ott válik igazán élessé a küzdelem, hiszen a győztes a következő idényben az első osztályban folytathatja.

Az alapszakaszban rendre kiválóan szerepel a Hegyvidék–YBL, a rájátszás azonban eddig nem sikerült. Jelenleg hogy áll a csapat a bajnokságban?

– Nem lehet okunk panaszra, hiszen az élről várjuk a folytatást. Ez azonban bármikor változhat, a mi csoportunk ugyanis a legkiegyensúlyozottabb az OB I/B-ben, itt gyakorlatilag nincs előre lefutott mérkőzés. Az ellenfeleinknél ráadásul sok OB I-ből visszajátszó fiatal szerepel, aki jobb edzettségi állapotban van a mieinknél, ezért is nagy szó, hogy egyelőre álljuk a versenyt. Mindenesetre okulnunk kell a múltbéli rájátszásokban elkövetett hibáinkból, amelyek leginkább arra vezethetők vissza, hogy nem tudtunk megbirkózni a ki-ki mérkőzések terhével.

Korábban meglehetősen nagy volt a játékosmozgás, akkor azt mondta, hogy végre sikerült kialakítani a csapat gerincét. Az új idényben érkeztek új emberek?

– Igyekeztünk együtt tartani a gárdát, mindössze két játékos távozott, helyükre pedig Kiss Ádám és Hartmann József jött. Tőlük elsősorban a támadójátékunk minőségi javulását várjuk, szeretnénk lényegesen több gólt szerezni. Komoly érvágás, hogy Szilágyi Kristóf hamarosan Máltára költözik, ahol az egyik legsikeresebb klubnál utánpótlás-szakvezetői állást kapott. Szomorúak vagyunk a távozása miatt, ugyanakkor büszkék arra, hogy innen, a HSE-ből jutott ilyen fontos pozícióhoz.

Az eltelt nyolc fordulóban mikor játszottak a legjobban, előfordult-e, hogy valamelyik meccs után hiányérzete volt?

– Ritkán nincs hiányérzetem a meccsek után… Inkább azt mondanám, voltak a mérkőzéseken belül nagyszerű és kevésbé vállalható periódusaink. A szolnoki győzelmünk például nagyon fontos, a Fradi elleni döntetlen miatt viszont szégyellhetjük magunkat. Csoportbeli legnagyobb vetélytársunk a BVSC, tőlük egy góllal kikaptunk itthon, ellenük a visszavágón mindenképpen javítanunk kell, ha az élen akarunk végezni – márpedig ez a szándékunk!

Az elmúlt években a Hegyvidék–YBL-t a legprofibb amatőr csapatként emlegették. Így van ez most is?

– Ami a körülményeket illeti, amatőr a csapatunk, hiszen nálunk – másokkal ellentétben – a játékosok nem kapnak fizetést. Ezen a szinten akkor vagyunk profik, ha örömmel jövünk le munka után az edzésekre, és a mérkőzéseken mindent kiadunk magunkból. Azt hiszem, ebben sincs hiba.

Továbbra is a Sportmax Hegyvidékben játszanak?

– Igen, a hazai meccseinket a Sportmaxban rendezzük, a belépés az önkormányzatnak köszönhetően díjtalan. A közönség támogatása óriási erőt ad nekünk, ezért ezúton is arra kérem a hegyvidéki lakosokat, jöjjenek, biztassák Buda egyetlen vízilabdacsapatát. Erre egyébként eddig nem lehetett panaszunk, hiszen volt olyan nyári meccsünk, amelyet több mint háromszázan láttak – ennyi embert az első osztályú csapatok közül sem sokan tudnak megmozgatni.

A szakemberek szerint egy igazán ütőképes vízilabdacsapat kialakításához vagy rengeteg pénz kell, vagy erős utánpótlás. Önök melyik utat járják?

– Tudni kell, hogy a második vonalban – legalábbis Budapesten – nagyon nehéz szponzort találni, ezért is jelent óriási segítséget a Hegyvidéki Önkormányzat támogatása. Számunkra az utánpótlásképzés jelenti a jövőt, megfelelő szakmai munkával itt tudunk nagyot alkotni. Jó úton járunk, hiszen alig több mint egy év alatt nyolcvan gyereket sikerült megnyerni a vízilabdának. Jelenleg három csapatunk játszik a Budapest-bajnokságban, a kicsik a Duna Kupában szerepelnek. Négy szakedző foglalkozik velük, mindegyikük a felnőttcsapat aktív játékosa, ami azért fontos, mert a növendékek meccshelyzetben is láthatják őket. Van egy előkészítő csoportunk, amelyben a legfiatalabbak ismerkedhetnek a sportág alapjaival, a játék és a medence hangulatával. Szeretnénk tovább bővíteni a létszámot, ezért szívesen fogadjuk a sportág iránt érdeklődő fiatalokat.

(-os) 

A Hegyvidék–YBL 8–18 éves fiatalokat vár, jelentkezni a Sportmax Hegyvidék uszodájának recepcióján lehet.