Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Sirkovet_avattak_Ripka_Ferenc_nyughelyenel

Sírkövet avattak Ripka Ferenc nyughelyénél

Eddig egy puritán fakereszt jelölte a Farkasréti temető Kereszt Köröndjén dr. Ripka Ferenc (1871–1944), Budapest egykori főpolgármestere sírhelyét. A család kezdeményezésére, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság közreműködésével nemrég a kereszt mellé síremléket állítottak, amelyen a politikus portréja is látható. Ripka Ferenc arcképét az ismert hegyvidéki szobrászművész, Szmrecsányi Boldizsár formázta meg bronzból.
A sírkövet Vigassy Mihály krisztinavárosi plébános szentelte fel. A megemlékezésen az egyik dédunoka, Örkény Boldizsár köszöntötte a megjelenteket, majd ükunokaként Örkény Kristóf beszélt a főpolgármester gazdag életútjáról. Tevékenységét Fonyód polgármestere, Hidvégi József, valamint a fonyódi könyvtár vezetője, Varga István helytörténész is méltatta, Ripka Ferenc ugyanis, aki nyugdíjas éveit Fonyód-Bélatelepen töltötte, a Balaton-parti település fejlődéséért is sokat fáradozott. Munkásságát a fonyódiak még halála előtt díszpolgári címmel ismerték el, később utcát is elneveztek róla.
Ripka Ferenc a Gödöllő melletti Isaszegen született. Amikor tizenévesen Budapestre került, a Toldy Ferenc Reáliskola diákja lett. Érettségi után a Műegyetemen tanult tovább, majd átiratkozott az ELTE jogi karára, de Kolozsváron is folytatott tanulmányokat. Mindemellett újságírással foglalkozott.
1894-ben helyezkedett el a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt.-nél, ahol néhány év múlva a Ganz által létesített elektromos városi világítási telepek ügyintézője lett, részt vett a legtöbb magyar világítóüzem megszervezésében. Miután a főváros 1910-ben magához vonta az Elektromos Műveket és a Gázműveket, Bárczy István polgármester felkérte, hogy legyen a Gázművek vezérigazgató-helyettese. 1912-ben lett a Gázművek vezérigazgatója.
Ripka irányítása alatt a Gázművek Európa egyik legmodernebb üzemévé vált, ekkor épült az óbudai gázgyár is. Sikeres vezérigazgatói munkájának köszönhető, hogy Horthy Miklós kormányzó 1924-ben Budapest kormánybiztosává nevezte ki. Még ugyanebben az évben főpolgármesterré választották.
Fő feladatának a főváros pénzügyeinek rendbetételét tekintette. Átvilágíttatta az üzemek működését, racionalizáltatta a pénzügyeket és a költségvetést. Az idegenforgalom fejlesztésére kiemelt hangsúlyt helyezett. Ő vezette be 1926-ban a Szent István-hét rendezvénysorozatot. 1932-ben saját elhatározásból ment nyugdíjba.
Ripka Ferenc leszármazottai már évek óta szeretnék elérni, hogy a fővárosban, vagy annak környékén jöjjön létre egy állandó kiállítás, amely részletesen bemutatja az egykori főpolgármester életútját, munkásságát. Ezt az igyekezetüket, úgy tűnik, hamarosan siker koronázza: 2014-ben a gödöllői Grassalkovich-kastélyban nyílhat tárlat Budapest egykori sikeres vezetőjéről.

sz.