Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tul_nepszeruek_a_hegyvideki_ovodak

Túl népszerűek a hegyvidéki óvodák

Még néhány hónap, és megkezdődik az óvodai felvételi időszaka, ezért a szokásoknak megfelelően az önkormányzat, valamint a Hunniareg Pedagógia Intézet közösen szervezett tájékoztatót a kisgyerekes szülőknek január közepén a Jókai Klubban. A rendezvényen a hegyvidéki óvodák mutatták be programkínálatukat, valamint tájékoztatók hangoztak el az aktuális változásokról, illetve az óvodák feladat- és szerepköréről.

Ha évkezdet, akkor Óvodakóstolgató – 2013-ban sem maradhatott el a mindig nagy érdeklődéssel kísért bemutatkozó rendezvény. A Jókai Klub nagytermét zsúfolásig megtöltő közönséget köszöntve Pokorni Zoltán polgármester arra hívta fel a szülők figyelmét, mennyire fontos, hogy megismerjék valamennyi óvoda pedagógiai kínálatát. „Minden gyerek valamilyen módon speciális – mondta –, minden szülő az egyéni igényeknek megfelelő óvodát keresi. Az intézmények saját pedagógiai programmal dolgoznak, ezért érdemes valamennyit megismerni. Ebben nyújt segítséget nemcsak ez a rendezvény, de az Óvodások leszünk című felvételi tájékoztató kiadvány is.”
Pokorni Zoltán arra biztatta a szülőket, menjenek el az óvodákba is, ismerjék meg a pedagógusokat, hogy megalapozott választás után olyan intézménybe vihessék gyermeküket, amelyikben maradéktalanul megbíznak. „Nehéz az óvodába lépés pillanata egy ilyen kicsi gyerek számára – emlékeztetett a polgármester –, nem könnyű a család meleg burkából kilépni és egy ahhoz képest merevebb intézménybe járni naponta. Fontos, hogy finom legyen az átmenet, engedjék a szülők, hogy fokozatosan szokjanak hozzá a kicsik az óvodához, a napi rendszeres programokhoz.”
Fonti Krisztina alpolgármester a szigorú felvételi eljárást emelte ki, amire azért volt szükség, mert a kerületi óvodák, a kiváló pedagógusok és a jó pedagógiai programok népszerűsége miatt sokan csak azért jelentkeztek be hegyvidéki lakosok címére, hogy jogosultak legyenek helyi óvodába íratni gyermeküket. Így viszont több hegyvidéki kisgyerek kiszorult a szolgáltatásból. A szigorítás érdekében a felvételhez már nem elég a lakcímkártya, a szülőknek nyilatkozniuk kell arról, hogy a család életvitelszerűen a kerületben lakik, vagy a munkahelyük a Hegyvidéken van.
A demográfiai adatok változásával szinte minden esztendőben más-más létszámmal kell számolni, az azonban egy ideje változatlan, hogy többen szeretnének hegyvidéki óvodába járni, mint amennyi férőhely rendelkezésre áll. „Az elmúlt években háromszáz fővel bővítettük az óvodai kapacitást, de ez is kevésnek bizonyul, ezért októbertől további hatvan fő fogadására tesszük alkalmassá a KIMBI Óvodát” – mondta Fonti Krisztina.
A májusi felvételiken azok a gyerekek jelentkezzenek az óvodákba, akik szeptember 30-ig betöltik harmadik életévüket – hangzott el. A kisebbeket regisztráltathatják szüleik, őket majd a harmadik születésnapjuk után, az önkormányzat oktatási irodáján jelentkezve, a szabadon lévő férőhelyekre tudják felvenni. (Jelenleg öt év a kötelező óvodáztatás alsó korhatára, 2014 szeptemberétől már három év lesz.)
Május 6-tól 10-ig tart a beiratkozás – tájékoztatta a szülőket Gilicze Zoltán, az önkormányzat oktatási irodájának vezetője. – A szükséges nyomtatványokat helyben is meg lehet kapni, illetve az internetről letölthető az űrlap. „Nagyon fontos – hangsúlyozta –, hogy az esetleges betegségekről a szülők tájékoztassák az óvodákat, hogy azok időben felmérhessék, meg tudják-e oldani a gyermek fejlesztését.”
Kovács Zsuzsa kerületi szaktanácsadó bemutatta az önkormányzati óvodák vezetőit, és elmondta, hogy valamennyi intézmény az Országos Óvodai Alapprogram irányelvei alapján dolgozza ki saját pedagógiai programját, ami minden esetben a családi nevelés kiegészítője. Szőllősiné dr. Vári Zsuzsa pszichológus, a XII. kerületi Nevelési Tanácsadó igazgatója arra hívta fel a szülők figyelmét, hogy bármilyen nevelési problémával segítségért fordulhatnak hozzájuk. A rendezvény végén az érdeklődők választ kaphattak kérdéseikre, valamint megismerhették az egyes óvodák programjait.Tul_nepszeruek_a_hegyvideki_ovodak2

A. I.