Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Unios_forrasbol_ovodafejlesztes1

Uniós forrásból óvodafejlesztés

A Hegyvidéki Önkormányzat 2012 áprilisában pályázatot nyújtott be az Új Széchenyi Terv Közép-magyarországi Operatív Program 4.6.1-11 kódszámú, „Nevelési intézmények fejlesztése” című kiírására. A közreműködő szerv 2012 decemberében értesítette a kerületet, hogy a maximálisan megpályázható összeget, csaknem 200 millió forintot nyerte el.

Míg az ország más részein egyre csökken a születések száma, a Hegyvidéken ezzel ellentétes a folyamat, hiszen évről évre mind többen jelentkeznek a kerületi óvodákba. A gyermeklétszám örvendetes emelkedése miatt az utóbbi időszakban jelentős intézményi fejlesztéseket hajtott végre az önkormányzat, a meglévő óvodák kapacitásának növelése mellett megnyílt egy új óvoda, a Hegyvidéki Mesevár is. Hamarosan tovább nő az igénybe vehető férőhelyek száma, európai uniós pályázati támogatással ugyanis júniusban megkezdődik a KIMBI Óvoda bővítése.
A beruházás kapcsán rendezett szülői fórumon Fonti Krisztina alpolgármester elmondta, az önkormányzat régóta tervezte, hogy kibővíti egyik óvodáját. A végleges döntés tavaly született meg, a választás pedig a KIMBI-re esett. Ennek oka, hogy ez az egyik legnépszerűbb óvoda, ráadásul építészeti adottságai is alkalmassá teszik a bővítésre.
A több mint 210 millió forintos beruházáshoz a „Nevelési intézmények fejlesztése” című (KMOP-4.6.1-11) pályázaton sikerült közel 200 millió forintos uniós támogatást szerezni, így az önkormányzatnak az ötszázalékos önrészt kellett előteremtenie. Külön öröm, hogy a megkapható keretösszeget néhány tízezer forint híján teljes egészében lehívhatja a kerület – emelte ki az oktatásért felelős alpolgármester, aki arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt években az önkormányzat háromszáz férőhellyel bővítette az óvodai kapacitást, így többé- kevésbé sikerült lépést tartani a megnövekedett lakossági igényekkel. A törvényi változások értelmében azonban 2014-től már nemcsak az öt-, hanem a három- és négyéves gyerekeket is kötelező felvenni az óvodákba – ezt egyébként lehetőségeihez mérten az önkormányzat eddig is megtette –, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi férőhelyszámot mindenképpen növelni kell.
„A KIMBI Óvodában az épület tetőszerkezetének átalakításával összesen hatvan gyermek elhelyezésére alkalmas három csoportszoba, valamint egy többcélú terem létesül, a kert a nagyobb gyermeklétszámnak megfelelő kialakítást kap. Felújítják az épületet, ami a többi között a tetőcserét, a padlóburkolatok és a külső nyílászárók cseréjét is magában foglalja” – sorolta a május végén induló fejlesztés legfontosabb részleteit Fonti Krisztina. A csoportszobák és a játszókert fejlesztőeszközeinek beszerzése is fontos eleme a beruházásnak, ezt részben ebből az uniós pályázati forrásból, részben még elbírálás alatt álló uniós forrásból, valamint plusz önrész felhasználásával oldanák meg.
Szintén támogatást nyert az önkormányzat a Közép-magyarországi Operatív Program 3.3.3-11 kódszámú, „Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése” című pályázati alapon. A projekt célja a napenergia hasznosítása fotovoltaikus solar panelek alkalmazásával hálózati villamosenergia-termelés céljából. A projekt hosszú távú célja a KIMBI villamosenergia-ellátásának részleges biztosítása a tetőre telepített fotovoltaikus napelemes rendszerek alkalmazásával. Ennek eredményeként 34,08 KWp teljesítményű naperőmű jön létre, ami növeli a megújuló energiaforrásokon alapuló villamos energia szerepét az összenergia-felhasználáson belül, és ezen keresztül csökken a szén-dioxid-kibocsátás.
Az önkormányzat a KIMBI Óvoda és a Normafa Óvoda napelemes rendszerére nyújtotta be a pályázatot, amelynek bruttó beruházási összege 54.750.625 forint, ami körülbelül fele-fele arányban oszlik meg a két épület között. A pályázati alapból 46.538.031 forintot nyert az önkormányzat, és vállalta a 15%-os önrész mértékét. Az elektromos áramot termelő rendszer a KIMBI Óvodában már az új tetőre kerül, így az óvoda felújítását követően azonnal beüzemelhető lesz.
Az építkezés június 1-jén kezdődik, a befejezés dátuma október 1-je. Mivel az épület kiürítését május 27-én kezdik meg, a gyerekek akkor két hét szünetet kapnak, majd június 8-tól Szántódra mennek táborozni. A nyári időszakban, június 17-től augusztus 2-ig a Mesevár fogadja be a kicsiket és a KIMBI óvodapedagógusait, így a remények szerint zökkenőmentesen megoldható majd az átállás.
A szokásos augusztusi, négyhetes szünet alatt az ügyeletes óvoda áll a családok rendelkezésére, a következő hónapban pedig ismét a Mesevár lesz a KIMBI-sek ideiglenes otthona. Éppen ezért az új kiscsoportosokat csak októbertől, az épület átadása után veszi fel az intézmény. Mindez azt jelenti, hogy a felújítás ideje alatt – természetesen a nyári szünet kivételével – végig saját óvónőik körében lehetnek a gyerekek.

MM.